NB I B: Pápa-Nyíregyháza 0-1

VARJAS KÁLMÁNVARJAS KÁLMÁN
2003.06.18. 21:19
Címkék
GÓLSZERZÔ
Kádár a 86. percben 25 méterről félmagasan lőtte a labdát a jobb sarokba (0–1)
SÁRGA LAP
Kiskapusi (Sitku lerántásáért) a 49., Puglits (Vén buktatásáért) a 82. percben

SZÖGLETARÁNY 6:1 (4:0)
Az első, labdarúgást idéző jelenetre negyven percig kellett várni, ekkor Kádár Tamás húszméteres bombáját tornázta ki a jobb felső sarokból Szép Tamás. Némi hazai fölény, két helyzet, csupán ennyi történt az első felvonásban… A fordulás után sem változott sokat a játék képe, a hazaiak támadgattak, ám mindezt különösebb átütőerő nélkül tették, a nyírségiek pedig vezettek néhány ellenakciót, amelyekből egyet kis híján kihasználtak, ám Bardi Gábor kihagyta a kihagyhatatlannak tűnő helyzetet. A hajrában Kádár Tamás volt a főszereplő, amikor távoli, védhetetlen lövésével megszerezte a Nyírség számára a vezetést s egyben a győzelmet jelentő gólt. A mérkőzés összképe alapján a kapura valamivel veszélyesebb vendégek megérdemelték a három pontot.

Mestermérleg
Pintér Attila:
– Két azonos képességű csapat találkozóján a szerencsésebb együttes nyert. Úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget.
Buús György: – Végig nagyszerűen játszottunk, ezért győzelmünk teljesen megérdemelt.
Legfrissebb hírek

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
5 perce

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a világbajnokság első napjának élő hírfolyamában!

Foci vb 2026
7 perce

A magaslat is ellenfél lesz Mexikóban a világbajnokságon

Foci vb 2026
31 perce

Megdőlt a világcsúcs 110 méteres gátfutásban az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
38 perce

Guillermo Ochoa kedvenc szendvicsétől a világbajnokság árnyoldaláig – rajtol a torna!

Foci vb 2026
1 órája

Algéria négygólos sikerrel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
1 órája

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik