Minden sportvállalkozás nevezése hiányos

Vágólapra másolva!
2003.06.20. 21:54
Címkék
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) illetékes bizottságai közül a gazdasági és a versenybizottság megvizsgálta a 20032004-es élvonalbeli bajnokságra beérkezett nevezéseket, és kialakította előzetes véleményét. Az MLL honlapján közzétett állásfoglalás szerint nincs olyan sportvállalkozás, amelynek nevezése jelenlegi formájában fogadható lenne
A legtöbb csapat például a tervezett költségvetése bevételi oldalán olyan, a játékoseladásból származó bevételt tervez, aminek realitása megkérdőjelezhető. Hasonlóan általános jelenség – s e tekintetben megemlíthető a Videoton FCF, a Békéscsaba és a Siófok neve –, hogy a sportvállalkozások a nevezési dokumentumokban megjelölt bevételi terveiket nem támasztották alá megfelelő garanciákkal. Ráadásul a Siófoknak, valamint az NB I legjobb kiesőjeként nevező Kispest-Honvédnak tetemes az előző szezonról hozott, ki nem fizetett szállítói tartozása. A Ferencváros olyan nevezést nyújtott be, amelyben a marketingjogok közös értékesítése tekintetében jogfenntartással élt, noha az MLSZ közgyűlése, illetve a ligatanács korábbi határozata ezt nem engedi meg. A nevezést emiatt a bizottságok jelenlegi formájában nem is terjeszthetik a klubtulajdonosok által alkotott testület elé. Az MLL hiánypótlásra hívta fel a sportvállalkozásokat. Azok június 25-én szerdáig csatolhatják be új dokumentumaikat, majd ezeknek az iratoknak az értékelésére a gazdasági és a versenybizottság június 26-án, csütörtökön tart együttes ülést. Ekkor alakul ki a nevezésekkel kapcsolatban az a végleges álláspont, amit a bizottságok a ligatanács július 1-jei ülése elé terjesztenek.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
15 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
22 perce

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
31 perce

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
40 perce

Sydney-Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
43 perce

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
57 perce

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
1 órája

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik