Csank János bemutatkozik

2003.06.21. 21:01
Címkék
A Győr után a Videoton FCF is bemutatkozik az UEFA-Intertotó-kupában. Ami a fehérváriakat illeti, közismert, hogy az eddigi vezetőedző, Bicskei Bertalan távozott.
Utódja, Csank János, aki az 1999–2000-es évadban már dolgozott Székesfehérvárott, keddtől vette át újra a szakmai munka irányítását. Egy előkészületi mérkőzést máris játszottak a piros-kékek, szerdán későn este Felcsúton Kóczián Ferenc góljával az első félidőben 1–0-ra vezettek, a szünet után Földes Gábor kétszer is a kapuba talált, így a Videoton végül 3–1-re verte a helyi NB III-as együttest. A keret nagy része Csank János rendelkezésére áll, így az utánpótlás-válogatottban szerepelt Tóth Balázs is. Az A-válogatottba visszatért Végh Zoltán ugyan jelentkezett Fehérvárott, de köztudott, hogy a kapus volt klubjában, az MTK-nál folytatja pályafutását, ráadásul vállsérülése miatt amúgy sem védhet. A vezetőedző természetesen nem számíthat a bundaügyben felfüggesztett három játékosra, Némedi Norbertre, Pomper Tiborra és Tóth Norbertre sem.A piros-kékek keretében egyébként több labdarúgónak lejár a szerződése június 30-án, de az érvényes megállapodással rendelkezők sem dőlhetnek hátra, azaz minden játékosnak igyekeznie kell, hogy július 1-je után is legyen állása Székesfehérvárott.A fehérvári pálya felújítása miatt Dunaújvárosban rendezendő, 18 órakor kezdődő összecsapáson (a jegyek 1000 forintba kerülnek, ugyanakkor a diákoknak és a nyugdíjasoknak ingyenes a belépés) a vendéglátók várható összeállítása: 1 Milinte – 2 Timár, 15 Risztics, 20 Vochin, 36 Vasas – 27 Szalai, 10 Dvéri, 26 Tóth B., 4 Kóczián – 8 Földes, 7 Korsós. A cseresor: 12 Viniczai (kapus), 16 Vilotics, 14 Szabó T., 18 Kunzo, 21 Monye, 11 Terjék, 19 Róth.A bolgár bajnokságában kilencedik helyen végzett ellenfélről nem sok információval rendelkeznek a fehérváriak. Ami biztos: a Dupnica különrepülőgéppel érkezik vasárnap reggel Ferihegyre, és a mérkőzés után este már indul is vissza. Tavasszal még volt egy bolgár játékosa a fehérvári együttesnek Ljubomir Palejkov személyében, akivel az elmúlt napokban szerződést bontottak. Lehet, hogy hamar tették, hiszen a Levszki Szófiától érkezett 23 éves csatár most legalább idegenvezetőként és tolmácsként segítségére lehetett volna a Videotonnak…
Legfrissebb hírek

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
4 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
59 perce

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
1 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
2 órája

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik