Lombard: ez ám a haladás!

SZUCS ZSOLTSZUCS ZSOLT
Vágólapra másolva!
2003.06.21. 23:20
Címkék
GÓLSZERZÔ
Nagy S. az 51. percben nyolc méterről laposan bombázta a hálóba a Tóth lövése nyomán a kapufáról elépattant labdát (0–1). Horváth Gy. a 60. percben a Kulcsártól balról érkező labdát ritka szép mozdulattal fordulásból két méterről perdítette a háló közepébe (1–1). Kincses a 80. percben tíz méterről a háló közepébe gurított (1–2). Márton a 90. percben a Pest Krisztián lerántásáért megítélt büntetőt bombázta magabiztosan a kapu jobb oldalába (11-esből 2–2)
SÁRGA LAP
Kaj (Kulcsár buktatásáért) a 30., Pest K. (Farkas A. buktatásáért) az 55., Szűcs (Jokisics buktatásáért) a 64., Somfalvi (Márton felrúgásáért) a 77., Sipos (Szűcs gáncsolásáért) a 84. percben
SZÖGLETARÁNY: 6:3 (2:3)

A PMFC már a találkozó előtt bátran ünnepeltethette magát, hiszen a piros-feketéknek 1977 után, amikor a legendás Kovács Imre vitte bajnoki győzelemre a labdarúgócsapatot (még Pécsi Munkás Sport Klub néven), most sikerült újra a tabella élén végezniük. A Haladásra ugyanakkor még kemény 90 perc várt, hiszen a számolás nélküli biztos feljutáshoz győznie kellett. Ehhez képest az első fél órában mégis a pécsiek voltak az aktívabbak, és ők irányították a játékot. Ugyan a 27. percben Tóth Péter egy szemfüles lövése kissé meglepte Sólyom Csaba kapust, ezt leszámítva újabb helyzetekig már nem jutottak el a vendégek az első játékrészben. Ugyanakkor a túloldalon a játékmester – és nem véletlenül a liga legjobbjának választott – Márton Gábor, valamint Horváth Gyula többször is ráijesztett a vendégek több száz fős szurkolóseregére. Emellett a 31. percben ugyancsak Márton szabadrúgása nyomán Horváth Sándor a pécsieknek szerezhetett volna előnyt, ám alig ötméteres kapáslövése a felső lécen csattant.

Németh Tamás (fehérben) a lefújás után ünnepelhetett: a Haladás is feljutott az NB I-be
Németh Tamás (fehérben) a lefújás után ünnepelhetett: a Haladás is feljutott az NB I-be
Németh Tamás (fehérben) a lefújás után ünnepelhetett: a Haladás is feljutott az NB I-be
A második játékrész kiegyenlítettebb küzdelmet hozott. A pécsiek edzője egy cserével a játékrész közepén a támadósort igyekezett megerősíteni, hogy mielőbb dűlőre vihessék a találkozót, ám pechére Ulrich Roland szerencsétlen megmozdulása nyomán az ellenfél jutott előnyhöz. Hogy a házigazdák ne vereséggel búcsúzzanak a szezontól, arról – ki más? – Márton Gábor gondoskodott. A lefújás után a pécsiek hosszú perceken át éljenezték és dobálták a levegőbe kedvenceiket, akiknek röviddel ezután Klement Tibor, a liga ügyvezetőigazgató-helyettese adta át a bajnoki serleget és az aranyérmeket.

Mestermérleg
Nagy Tamás:
– Ôsszel, amikor a csapat az élre került, kivágtam az újságból a tabellát, és beraktam a fagyasztószekrényembe, ma este végre kiveszem.
Détári Lajos: – Mindkét csapatnak gratulálok a feljutáshoz, örülök, hogy újra NB I-es csapata van Szombathelynek.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal vb-elődöntős, Enyingi Patrik kiesett 400-on

Atlétika
19 perce

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
50 perce

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
57 perce

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
1 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
1 órája

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik