Sopron: Túlkínálat a kapusposzton

2003.06.25. 23:03
Címkék
A Matáv Sopron internetes oldalának szurkolói fórumát böngészve kiderül, a bordó-szürkék hívei azt szeretnék, ha egyik kedvencük, Eguja Javrujan továbbra is a városban futballozna. Ez persze nem meglepő, hiszen az örmény támadó – főként a tavasszal – remekül futballozott, még hazája válogatottjába is meghívták; igaz, pályára végül nem lépett Örményország együttesében. Természetesen a soproni vezetők is ragaszkodnának a játékoshoz, akinek június 30-án jár le a szerződése a Matávnál. Bognár György ügyvezető igazgató azonban egyelőre csupán Javrujan menedzserével tudott tárgyalni az esetleges hosszabbításról, mert noha korábban megígérte, hogy visszatér, a csatár hétfőn nem jelent meg a gárda első edzésén.Ami az erősítést illeti, eddig csupán Milinte Árpád érkezett, a kapus hat esztendő után hagyta el a Videotont. Ami pedig Farkas Balázst illeti: nos, a Sopron eddigi első számú kapusa szintén megegyezett Bognár Györggyel, ám Milinte Árpád érkezése miatt – akit nyilvánvalóan nem a kispadra szerződtetett a Matáv – szerdán bement az ügyvezető irodájába, és elmondta: másfél év lényegében folyamatos szereplés után nem szeretne a cserepadon ücsörögni, és így inkább távozna.
Legfrissebb hírek

Dicsőszentmártoni dicsőség – az első 100-szorosok, 15. rész: Bölöni László

Képes Sport
1 perce

Mikler Roland: Csodák vannak, de ahhoz nem így kell játszanunk

Kézilabda
13 perce

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

Egyéb egyéni
37 perce

Oda a fehérváriak pályaelőnye, idegenben győzött a Fino a férfi röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
52 perce

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-elődöntő: Atlético Madrid–Arsenal

Bajnokok Ligája
1 órája

A hazai meccseit behúzó Kaposvár lesz a Falco ellenfele a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
1 órája

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik