Két mérkőzés, két vereség

2003.07.05. 22:37
Címkék
Neves ellenfeleket választ edzőpartnerül a 2002-ben bajnoki címet nyert zalaegerszegi együttes: Bozsik Péter csapata szerdán az Újpesttel mérkőzött, tegnap este pedig az ausztriai Mödlingben lépett pályára, az ellenfél az Admira Wacker volt.
Megjegyzendő: eddig nem jártak sikerrel az egerszegiek, hiszen mindkét találkozón vereséget szenvedtek (az Újpest 1–0-ra győzte le Urbán Flóriánékat). Az osztrákok már az első félidőben eldöntötték a meccset, hiszen a 36. percben már 2–0-ra vezettek. Ezt követően a magyarok összekapták magukat, és kiegyenlített lett a játék. Helyzeteik is voltak a magyaroknak, ám azok rendre kimaradtak, így maradt a 2–0-s végeredmény. A ZTE az első félidőben a Bardi – Kocsárdi, Urbán, Rada, Szamosi – Nagy L., Molnár B., Balog Cs., Koplárovics – Gyánó, Egressy összeállításban játszott, míg a szünet után a Varga Z. – Král, Rada, Balog Cs. (Györe), Szamosi – Vincze O., Molnár B. (Szijjártó), Ljubojevics, Józsi – Sabo, Egressy (Szekeres) csapat lépett pályára.
Legfrissebb hírek

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
23 perce

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
41 perce

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
44 perce

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
7 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
8 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik