Kifizették a tartozást

Vágólapra másolva!
2003.07.09. 21:42
Címkék
Székesfehérvárott a költségvetést 25-30 százalékkal kívánják csökkenteni, ezért olyan játékosok is átadólistára kerültek, akik teljesítményével elégedettek voltak korábban.
Jelenleg négy labdarúgó helyzete bizonytalan: Róth Ferenc (aki nem fogadta el a csökkentett fizetésű szerződést, ezért csütörtökön a ligában lesz jelenése), Onyeabor Monye, Tímár Krisztián és Vasas Zoltán egyelőre a juniorokkal edz. Tereánszky-Tóth Péter nem hosszabbított, Szabó Tibor viszont a Sóstói-stadionban edz, ám a Ferencvárossal meg kell egyezni kölcsönadásáról.A román Marian Savuval közel a megegyezés, de Tomas Medvidet és Michael Kubalát, a szlovák Petrzalka labdarúgóit is szeretnék megszerezni a vezetők. Kedden visszaérkezett Fehérvárra a ghánai válogatott kapusa, Ibrahim Dossey, aki a legutóbbi három évben a román Brasov együttesében szerepelt, és ő az edzőmeccseken együtt bizonyíthat a román bajnok Rapid Bucuresti középpályásával, Ion Voicuval.Az MLL kedden kizárta a Videotont az átigazolásból, pedig időközben a fehérváriak kifizették Kovács Balázst.Egy hír Dabasról is: a jövőben a volt Vasas-játékos, Pál Zoltán edzőként segíti Horváth Pál menedzser-igazgató munkáját. Rácz FC Dabas–Videoton FCF 0–1 (0–1)
Dabas, 400 néző. V: Jármer
DABAS: Illyés – Róza, Galaschek, Ócsai, Filó (Danyis) – Máj (Bimbó), Semsei (Pánczél), Schrancz (Cseri), Funk (Bálint) – Aubel (Volenszki), Farkas (Takács)
VIDEOTON: Turi – Pantics, Vochin, Koller – Szalai T. (Hercegfalvi), Tóth B., Kunzo, Kóczián – Medved, Dvéri (Szabó T.), Savu (Földes G.)
G: Medved
Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
16 perce

Egy év, 365 fotó: bajnok az FTC, kupagyőztes a Paks, BL-t nyert a PSG – ilyen volt 2025 májusa

Egyéb egyéni
43 perce

Littler a fölényes győzelme után: Hagytam, hogy a nyilak beszéljenek helyettem

Egyéb egyéni
51 perce

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
1 órája

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
1 órája

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
1 órája

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik