A szerelés is ajándék lesz

2003.07.10. 21:54
Címkék
Mint arról már írtunk: a vasárnapi Futbál elnevezésű gála esti mérkőzésére a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) ligaválogatottjának edzője, Mészöly Kálmán és segítője, Szentes Lázár az elmúlt bajnokság legjobban szereplő magyar játékosait hívták meg, és e csapat ellenfele a Magyarországon játszó legjobb légiósokból összeállított gárda lesz.
Kuttor Attila reméli, hogy a tavalyi rossz idény után most a szurkolók is ünnepelhetnek (fotó: M. Németh Péter)

A küzdelem kétszer 30 percig tart majd, és a magyar együttes két különböző csapattal áll fel a félidőkben. A második játékrészben szereplő gárda védelmében helyet kap Kuttor Attila is, akitől Mészöly Kálmán azt várja, hogy a fiatalokat összefogja. "A második harminc percben inkább a fiatalabb társaság játszik majd, és ezt az alakulatot Kuttor Attilának kell irányítania” – mondta a válogatott korábbi sikeres szövetségi kapitánya. Kuttor Attila már azt is nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy beválogatták a csapatba.
"Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy tagja leszek a HLSZ-ligaválogatottnak – mondta a Balaton FC védője. – Ez azt jelenti, hogy elismerik a teljesítményemet, ráadásul magam is úgy érzem, az elmúlt évad nagyon jól sikerült a számomra. Büszke vagyok, hogy Mészöly Kálmán gondolt rám a beválogatásnál. Különben jó ötletnek tartom, hogy az idén is megrendezik a Futbált. A nehézkes idény után ez talán örömet szerez mindenkinek. A játékosok is szórakozhatnak egy jót, és a szurkolók is végre nyugalomban csak a futballra koncentrálhatnak. Várom a vasárnapot, hiszen nekem is nagy élmény lesz a futball krémjével találkozni. Az eseményen mind a jelen, mind pedig a múlt nagy futballegyéniségei jelen lesznek. Szép este lesz Siófokon.”
A HLSZ-ligaválogatott légiósok elleni csatáján az együttesek a Szendrei József által felajánlott szerelésben lépnek pályára. "A főszervezők kerestek meg, hogy segítsük ki őket ruhákkal, és szívesen álltunk a rendelkezésükre. Így a játékosok a Recop és a Joma közös ruházatában játszanak, és nem mellesleg meg is tarthatják a szerelést.”
Legfrissebb hírek

A Manchester United hosszabbított Eb-ezüstérmes játékosával

Angol labdarúgás
10 perce

Nem tartott bizalmi szavazást a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közgyűlése Schmidt Gábor elnökkel szemben

Kajak-kenu
20 perce

Vízilabda: világbajnokságra készül az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
53 perce

Víz alatti hoki klubcsapat Eb-t rendeznek a Duna Arénában

Egyéb egyéni
56 perce

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
57 perce

Újabb magyar vereség a curling vegyespáros-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Remili nélkül játszik a Veszprém a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik