Edzés helyett tiltakozás

Vágólapra másolva!
2003.07.15. 21:41
Címkék
Tavaly nyáron nagy tervekkel érkezett Diósgyőrbe, ám jelen állás szerint biztosra vehető, hogy szerződésének "félidejében már távozik is a piros-fehérektől. Montvai Tibort  mert róla van szó  gyorsan megkedvelték a diósgyőri drukkerek, hiszen az erőszakos támadó feltalálta magát az ellenfelek kapuja előtt, s megállás nélkül brusztolt a védők sűrűjében.
A tavasz – miként a csapatnak – már neki sem sikerült, az újjászerveződő együttesből pedig már egészen biztosan hiányozni fog a csatár."Megdöbbenve olvastam a hétfői Nemzeti Sportban, hogy az új diósgyőri vezetők szerint teljesíthetetlen anyagi követelésekkel álltam elő” – kezdte a futballista. – Köztudott, a Reszeli Soós István nevével fémjelzett gazdasági társaság utolsó óráit éli, s a felhalmozott adósság miatt csak idő kérdése, hogy mikor szűnik meg. Nos, a kft. minden játékosnak tartozik, nekem is nem kevés pénzem marad ott, pedig a szerződésem szerint az összeg jár nekem. Egyáltalán nem léptem fel teljesíthetetlen igénnyel. Amikor először beszéltem Ôze Tibor leendő szakmai igazgatóval, akkor azt mondtam, hogy ugyanazt a javadalmazást szeretném, ami korábban megilletett. Ez azért igencsak messzire jár a csillagos égtől, semmiképpen sem lehetett azt mondani rá, hogy ez sok.”A játékos arra gyanakszik: azzal, hogy az első foglalkozáson nem öltözött át, kivívta a vezetők haragját, ám ő úgy gondolta, mivel nagy tartozást halmozott fel a kft., addig nem húz szerelést, amíg abból nem" faragnak le” – legalább egy kisebb összeget. Montvai a fentiek miatt meglehetősen keserű lélekkel távozik a Diósgyőrtől."Meggyőződésem, hogy nem kértem sokat. A tavalyi csapatot sajnos tönkretették, a télen meghatározó futballisták mentek el tőlünk, így a folytatásban már senki nem nyújtotta azt a teljesítményt, mint korábban. Azt viszont felettébb furcsának tartom, hogy embereket igyekeznek besározni, miközben többen valótlanságokat híresztelnek…”
Legfrissebb hírek

Erste Liga: az Újpest hosszabbításban győzött a BJA ellen

Jégkorong
4 perce

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
1 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
1 órája

Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

Egyéb egyéni
1 órája

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
1 órája

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
1 órája

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2 órája

Megvan Mozambik első győzelme az Afrika-kupán, Gabon volt az áldozat

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik