Ilyen hangulatban csak Sallaiék edzhetnek: 40 ezer szurkoló látogatott ki hozzájuk – videók

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.04.30. 16:35
null
Nem mindennapi edzés... (Fotó: Getty Images)
Látványos és rendkívüli hangulatú edzést tartott a Galatasaray, amely a hétvégi bajnoki mérkőzésre készülve mintegy 40 ezer szurkoló előtt tréningezett az isztambuli Rams Parkban – számolt be róla a Hürriyet. A sárga-pirosak a török élvonal 32. fordulójában idegenben lépnek pályára a Samsunspor ellen, és matematikailag bebiztosíthatják az elsőségüket.

A Hürriyet beszámolója szerint drukkerek már jóval a kezdés előtt, közel két órával korábban elkezdték megtölteni a lelátókat, és folyamatos énekléssel, skandálással teremtettek futballmeccshez méltó atmoszférát. Amikor a játékosok kifutottak a pályára, valóságos ünneplés vette kezdetét.

Az edzés szinte derbimérkőzéshez hasonló hangulatban zajlott: bemelegítéssel indult, miközben a szurkolók egyenként szólították a futballistákat. A legnagyobb ováció Victor Osimhen és Mauro Icardi nevét hallva tört ki, de a vezetőedzőt, Okan Burukot is külön kihívták a lelátók elé. A tréning labdaszerzési gyakorlatokkal folytatódott, majd két csapatra osztva, félpályás játékokkal zárult. A látványt tovább fokozta, hogy a stadion különböző pontjain egyszerre gyújtottak meg fáklyákat, ami különleges vizuális élményt nyújtott.

Két játékos nem vett részt az edzésen: Gabriel Sara bokasérülés, míg Yaser Asprilla térdprobléma miatt hagyta ki tréninget, mindketten kezelésen vettek részt.

A hangulatot tovább emelte, hogy a szurkolók hatalmas szeretettel köszöntötték a klub elnökét, Dursun Özbeket is. A drukkerek a lelátóról arra kérték Burukot, hogy hívja le a pályára az elnököt, aki végül eleget tett a kérésnek, és a pályára lépve integetett a közönségnek.

A nyílt edzésen több korábbi Galatasaray-játékos is jelen volt a lelátón, köztük Johan Elmander, Sabri Sarioglu, Yekta Kurtulus, Emre Colak, Hasan Kabze, Ryan Babel, Ryan Donk és Jimmy Durmaz. A szurkolók őket is nagy tapssal fogadták.

A magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray tehát nemcsak a pályán, hanem azon kívül is megmutatta, milyen erős kapcsolat fűzi a klubot a szurkolóihoz – a hétvégi bajnoki előtt pedig egyértelműen adott a motiváció és a támogatás.

Sallai Roland (jobbról a harmadik) edzésen aligha tapasztalt hasonlót korábban (Fotó: Getty Images)

 

 

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2026.09.21. 11:36

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Háromból három magyar kezdett, Szoboszlai gólt is szerzett – a szerdai BL-eredmények egy helyen

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:10