Példát statuáltak a Fradival

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2003.07.25. 17:48
Címkék
A Magyar Labdarúgó Liga Fegyelmi Bizottsága újra elsőfokon hozott határozatot a Ferencváros ügyében, a zárófordulót követő botrány miatt.
Eszerint a Ferencvárosnak zárt kapuk mögött kell lejátszania a soron következő három hazai mérkőzését, emellett szeptember 14-e és december 14-e között a Ferencváros nem rendelkezhet a pályaválasztói joggal, ezenkívül a bizottság a klubot 40 millió forint befizetésére ítélte. Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója egymillió forintos pénzbüntetése érvényben maradt, és két hónapra eltiltották mindennemű sportvezetői tevékenységtől.Szeiler József tiltakozott a Fegyelmi Bizottság határozat ellen, s a következőket mondta az ítélet kihirdetése után:"Már a pályabetiltás is súlyos büntetés, hiszen mindenki tudja, hogy a Ferencvárosnál régóta tizenkettedik játékosnak számít a szurkolótábor. A személyemre vonatkozó döntéssel sem értek egyet, hiszen már a Debrecen elleni találkozót követő napokban tartott sajtótájékoztatón is elismertem saját felelősségemet, s ez részben a klubra is vonatkozik. Méltányos büntetést elfogadtam volna, de a legújabbat nem akarom. A Szentes Lázárt megtámadó személyt nem tiltották még ki a stadionból, engem viszont már igen.”Szeiler ezt követően felvetette, hogy klubjának ezek után nincs értelme a ligában maradnia, és bejelentette, hogy a bajnokságtól való visszalépést is fontolóra veszik. Bizonyosan ez lenne a legérdekesebb megoldás…
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
14 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
21 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
36 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája