Vác-Kaposvár: Hiába futballozott jól a Vác, végül a vendégek örültek

FEKETE GYÖRGYFEKETE GYÖRGY
2003.08.09. 23:18
Címkék
Az újoncként új néven bemutatkozó Dunakanyar-Vác óvatosan kezdte a mérkőzést, ám 15 perc elteltével támadólag lépett fel és enyhe mezőnyfölényt harcol ki a somogyi gárdával szemben, mégis a vendégek szereztek vezetést, amelynek tudatában a védekezésre helyezte a hangsúlyt a kaposvári csapat. Szünet után kapujához szegezte ellenfelét a hazai egylet, de az eredmény már nem változott, így a vendégek örülhettek, hiszen három ponttal gazdagabban térhettek haza.

SÁRGA LAP
Molnár Z. (Jovánczai megrúgásáért) a 19., Tóth B. (Rusvai lerántásáért) az 50., Horváth Z. (Mile megrúgásáért) a 73., Komódi (Bank buktatásáért) a 90. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:2 (2:1)

38. perc: Andruskó igazított egyet a labdán, majd a balösszekötő helyéről, 28 méterről, ballal félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.
0–1

Mestermérleg
Sándor István:
– A második félidei játékkal elégedett vagyok, az eredménnyel nem.
Prukner László: – Görcsösen, de eredményesen játszottunk.
Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
43 perce

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
59 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik