Győzelem a szieszta után

FEKETE LÁSZLÓFEKETE LÁSZLÓ
2003.08.16. 22:28
Címkék
SÁRGA LAP
Szekeres (Máté lerántásáért) a 37., Mihalecz (buktatásért) a 63. percben

SZÖGLETARÁNY: 2:7 (1:4).
42. perc: Márton a 11-es ponttal egy magasságban, az oldalvonal közeléből úgy ívelt középre, hogy a labda mindenki előtt elsuhanva a kapu bal sarkában kötött ki. 0–1
45. perc: Márton szöktette a jobb oldalon kilépő Berdót, s a középpályás egy igazítás után 12 méterről a léc alá vágta a labdát. 0–2
60. perc: Horváth Gyula ugratta ki a leshatárról induló Montvait, a cserecsatár megtolta a labdát Csonka mellett, amikor a kapus elhúzta a lábát. A megítélt büntetőt Márton a kapu bal oldalába lőtte. 0–3
74. perc: Pest lépett ki a hazai védők között, majd pontosan centerezett, s az érkező Montvai 7 méterről a kapu közepébe passzolt. 0–4

A Pécsi MFC lépett fel támadólag, ám a nyáron kényszerűségből alaposan megfiatalított szekszárdiak remekül állták a sarat. Az első félidő hajrájában azonban elég volt három perc a mecsekaljaiaknak, s a kapitány Márton Gábor két villanása után a szünetig megnyugtató előnyt szereztek. A fordulást követően a nagy mezőnyfölényben futballozó pécsiek futószalagon vezették formás támadásaikat, s ezek végén még két alkalommal mattolták a szekszárdi védelmet. Az UFC, amely az MK 2001–2002-es kiírásában a negyeddöntőig menetelt, ezúttal megnehezíteni sem tudta a találkozót végig kézben tartó, helyenként ötletesen futballozó vendégcsapat dolgát.

A PMFC csapatkapitánya, Márton Gábor (jobbra) kétszer volt eredményes Szekszárdon (Fotó: Laufer László)
A PMFC csapatkapitánya, Márton Gábor (jobbra) kétszer volt eredményes Szekszárdon (Fotó: Laufer László)
A PMFC csapatkapitánya, Márton Gábor (jobbra) kétszer volt eredményes Szekszárdon (Fotó: Laufer László)
Mestermérleg
Máté Csaba: – Fiatal csapatom sokáig jól tartotta magát az élvonal éllovasa ellen.
Nagy Tamás: – Negyven percnyi szombati szieszta után ébredt fel a csapat, amely ettől kezdve végig irányította a játékot, és ilyen arányban is megérdemelten nyert.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
15 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
24 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
45 perce

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
1 órája

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
1 órája

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
1 órája