Győr: A huszonhatodik edző következik

H. B.H. B.
2003.09.10. 21:22
Címkék
A Győri ETO FC csapata 1963-ban nyert először bajnoki címet. Az azóta eltelt negyven év során 29 esetben (átlagosan 16.5 havonként) cseréltek szakvezetőt a zöld-fehérek, és 25 szakember váltotta egymást a kispadon.
Akadtak tudniillik visszatérők is; Győrfi László három, Verebes József, Haász Sándor és Varga Zoltán két-két alkalommal kapott bizalmat. Leghosszabb időn át Verebes dolgozott az ETO-val, s az ő munkálkodása idejére esik a legeredményesebb időszak is. A Mágus 1981–1986 között öt éven át állt a csapat élén, és vele két arany-, két ezüst- meg egy bronzérmet szerzett az ETO. Verebes második győri munkálkodása már kevésbé volt ennyire sikeres; kilencedik, majd ötödik helyezés után 1994 végén a 13. helyen adta át az együttest. A csapat Hidegkuti Nándor irányításával produkált a nemzetközi porondon eddig a legjobban: a BEK-ben a legjobb négy közé jutott. Legrövidebb ideig Bolla Péter dolgozott, ő 1994. december 1-jétől 1995. február 16-ig töltötte be a vezetőedzői tisztséget, de egyszer sem ült a kispadon – ebben a periódusban ugyanis éppen nem volt bajnoki meccs… És említsük meg azt is, hogy a legkritikusabb időszak az 1995–96-os bajnoki év volt, amikor Haász Sándor idején csak a létszámemelés, és az ennek kapcsán kiírt, a Matáv elleni osztályzó soproni visszavágóján hosszabbítás után csak egy soproni öngól mentette meg a kieséstől az ETO-t…Akik a nemzetközi kupákban irányították az ETO-t
BEK:
BEK:
Hidegkuti Nándor, Verebes József
KEK: Szusza Ferenc, Kovács Imre
UEFA-kupa: Mészáros József, Farsang Ferenc, Gellei Imre
Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
29 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
33 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
2 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája