NB I B: Honvéd-Kecskemét 3-0

TEMESVÁRI MIKLÓSTEMESVÁRI MIKLÓS
2003.09.12. 21:35
Címkék
SÁRGA LAP
Kiss P. (Vén felvágásáért) a 18., Vámosi (Koncz letalpalásáért) az 58. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:6 (4:3)
4. perc: Vén ívelt középre jobbról egy szabadrúgást, amelyből a kaputól nyolc méterre magasan felugró Kozarek a bal alsó sarokba fejelte a labdát. 1–0
60. perc: Horváth Péter tört be a tizenhatoson belülre a bal oldalon, majd szépen visszagurította a labdát a középen érkező Kozarek elé, aki tíz méterről jobb külsővel a léc alá lőtt. 2–0
91. perc: Vadócz lépett ki a védők közül, labdája Drobnjakhoz került, aki 13 méterről, középről nagy erővel lőtt a léc alá. 3–0

Az első perctől kezdve támadólag lépett fel a Honvéd a kissé megszeppentnek tűnő kecskemétiek ellen. A hazai nyomásnak már a negyedik percben meg is lett az eredménye, amikor Vén Gábor szabadrúgását követően Kozarek András bólintott a hálóba. A gól után is fölényben maradtak az ezúttal tiszta fehérben játszó kispestiek, de már kisebb lendülettel, és néha már a vendégek is elmerészkedtek Molnár Levente kapujáig, igaz, nem túl nagy meggyőződéssel. Így az első játékrész hátralévő részében már nem láthatott gólhelyzetet a szépszámú és felettébb lelkes közönség.

A csereként beszálló Jovan Drobnjak meghálálta a bizalmat: jött, látott és gólt lôtt (fotó: M. Németh Péter)
A csereként beszálló Jovan Drobnjak meghálálta a bizalmat: jött, látott és gólt lôtt (fotó: M. Németh Péter)
A csereként beszálló Jovan Drobnjak meghálálta a bizalmat: jött, látott és gólt lôtt (fotó: M. Németh Péter)
A fordulás után tovább folyt a küzdelem a két tizenhatos között, meddő hazai fölénnyel, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A 60. percben aztán villant a Honvéd csatárkettőse, és Horváth Péter átadásából újra Kozarek volt eredményes. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó sorsa, bár a vendégek próbáltak valamit javítani az eredményen, egyszer Molnár Leventének nagy bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy megőrizze kapuját a góltól, az utolsó percben pedig a csereként beálló Jovan Drobnjak újabb gólt szerzett a hazaiaknak. Összességében azonban a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt az ezúttal gyengébben játszó Kecskemét ellen.

Mestermérleg
Gálhidi György:
– A korán szerzett gól túlságosan megnyugtatta a csapatot, de aztán a szünet után sikerült felpörgetnünk a ritmust, s nagyon szép gólokkal nyertünk.
Ioan Patrascu: – Az az érzésem, hogy a csapatunk futballozott, a Honvéd meg rúgta a gólokat, nem voltunk elég bátrak a kapu előtt, így kárba veszett a sok munkánk. Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez.
Legfrissebb hírek

Légióskörkép: Kovács-gól két országban, Gazdag is betalált és egy elismerés Angliából

Légiósok
8 perce

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
12 perce

„Teljes kontrollvesztés” – keményen arcon ütötte ellenfelét az argentin válogatott kapus

Spanyol labdarúgás
24 perce

Közös fotón kívántak gyógyulást a Tatabánya és az Izvidjac kézilabdázói Josip Saracnak

Kézilabda
24 perce

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
33 perce

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
1 órája

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
1 órája

Vívás: újabb két magyar érem az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik