Elmaradhat a tanácskozás

K. I.K. I.
2003.09.15. 21:07
Címkék
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem találkoznak az Újpest tulajdonosai szerdán. A lila-fehér klub ügyvezető igazgatója, Gyulay Zsolt a hét közepére hívta össze a tulajdonosi tanácsot, ám mivel a felügyelőbizottság tagjai nincsenek Magyarországon, elmarad a megbeszélés.
A múlt héten Gyulay Zsolt lapunknak elmondta, hogy ebben a szezonban még nem fizettek prémiumot a labdarúgóknak, ám a hírek szerint az alapfizetések folyósításával továbbra sincs különösebb probléma. Információink szerint a klub kasszájába a napokban befolyt egy jelentősebbnek nevezhető összeg az egyik támogatótól, és erre a hétre újabb szponzori pénz érkezhet meg a Megyeri útiak számlájára. Van még néhány rossz hír: továbbra is mankóval közlekedik a lila-fehérek védője, Urbán Flórián. A válogatott labdarúgót lassan két hete műtötték meg Belgiumban, ám egyelőre még nem terhelheti a sérült lábát, és az edzéseket is csak novemberben kezdheti el. Ugyancsak sérült Szanyó Ká-roly, neki részleges combizomszakadása van. A középpályás a héten már kocoghat, és speciális erősítéseket kell végeznie, ám a Haladás ellen még nem valószínű, hogy pályára léphet. Így kaphat újabb lehetőséget Tokody Tibor vagy a Győr ellen első élvonalbeli mérkőzésén pályára lépő 18 esztendős Bánka Kristóf.S egy jó hír a végére: sokkal jobban van már Boér Gábor, aki a talpcsonttörése után hétfőn kezdte meg a könynyített edzéseket. A fiatal támadó a nyáron a belga Beverennél járt próbajátékon, s akkor sérült meg. Az orvosok szerint Boér Gábor néhány hét múlva akár már mérkőzésen is szerepelhet.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája