Tart a balatoni aranyparti

– Elöljáróban játsszunk egy kicsit: mondja, mi jut eszébe e számokról! Egy.
– Kapus.
– Na, ezt el sem hiszem. Meg mertem volna esküdni, hogy rávágja: együttesének jelenlegi helyezése. Harminchárom.
– Krisztusi kor, ennyi idős vagyok.
– Négyszáz.
– Az ötödik fordulóban négyszázadszor léptem pályára, és a hét végén köszöntöttek ennek apropóján.
– Summázok: a pályafutása során eddig csak Magyarországon futballozó, ráadásul korosodó játékos harminchárom évesen egy előre lesajnált csapatban rendre meglepetést szerez társaival. A nyáron gondolta-e, hogy hamarosan efféle élményekben lesz része?
– Természetesen ennyire merész gondolataim nem voltak, de örülök, hogy így alakult. Ez persze, elég profánul hangzik, de emögött azt kell érteni, hogy nemcsak egy ember munkájának tudható be a jó szereplésünk, hanem főként annak, hogy itt mindenki kitesz magáért, és ez az, ami igazán boldogít. Amikor Diósgyőrött futballoztam, és harmadikként vártuk a tavaszt, akkor tapasztaltam hasonlót: egyfolytában azt tudakolták, mi a jó teljesítményünk titka. Pedig erre nem lehet egyszavas válaszokat adni.
– Akkor fejtse ki bővebben!
– Elég egy mondat: ahhoz, hogy egy csapat jó helyezést érjen el, rengeteg apróságnak kell összejönnie, a játékosoktól kezdve a takarítókon át a pályamunkásokig valamennyiünknek igyekeznünk kell, tökéleteset nyújtani.
– Ha egy egyesületnél a portástól kezdve a prodi futballistáig mindenki tudja, mi a dolga, az alighanem azt jelenti, a klubvezetést illeti a legfőbb dicséret.
– Azért nem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen arról megfeledkezni nem szabad, a fizetésükről lemondó játékosoknak és edzőknek köszönhető elsősorban, hogy ez a klub most is működik, és nem számolták fel. Persze, ezzel semmiképpen nem akarom a főnökség érdemeit csökkenteni, sőt, úgy vélem, kifejezetten jól működik a Balaton FC, stabil a helyzetünk, elöl állunk a bajnokságban. Ott is motoszkál a fejemben: ki tudja, mi lenne, ha jobb anyagi lehetőségeink volnának?
– Már megbocsásson, de akkor, amikor a rajt előtt végignéztem a keret névsorán, csak hüledeztem…
– Szintén a vezetőség érdeme, hogy sikerült olyan labdarúgókat szerződtetni, akikben meglátták a fantáziát.
– Ön sem lesz már tinédzser, a jubileumi mérkőzésen nem sopánkodott azon, hogy rohan az idő?
– Sosem foglalkoztattak igazán az efféle ünnepségek, meglehet azért, mert többnyire rendre akkor váltottam klubot, amikor egy-egy jeles számhoz érkeztem. A háromszázadik pályára lépésemkor aztán elgondolkodtam, jó lenne elérni a négyszázat, de aztán addig, amíg kellő közelségbe nem került a négyszáz, nem merengtem, mennyire szép szám. Most azért boldog vagyok, mert nem akármi, hogy az ember ennyi meccsen szerepelt. Amúgy meg igazán előkelő klubba nyertem bebocsátást.
– Hát az ötszázat lehet-e überelni?
– Most az ötszáz helyett egy a lényeg: a csapat!