NB I B: Vasas–Dunakanyar-Vác 0–0

TEMESVÁRI MIKLÓSTEMESVÁRI MIKLÓS
2003.10.17. 22:11
Címkék
Talán a tévéközvetítés, talán a pénteki időpont miatt, de ezúttal jóval kevesebben látogattak ki az Illovszky-stadionba, mint a korábbi fordulókban. A mérkőzés előtt egyperces, néma tiszteletadással adóztak a jelenlévők az október 16-án, 78. évében elhunyt háromszoros olimpiai bajnok, egykori Vasas-ökölvívó, Papp László emlékének.
SÁRGA LAP
Schultz (reklamálásért) a 48., Tóth A. (Bozori visszahúzásáért) az 57., Szabó Z. (késleltette a szabadrúgás elvégzését) a 73., Kovrig (Szabó Z. felvágásáért) a 90. percben

SZÖGLETARÁNY: 2:1 (0:0)

Az első félidőben mintha a játékosokat is nyomasztotta volna a legendás Papp Laci bácsi halála, ugyanis 45 percen keresztül szinte semmilyen érdemleges eseményt nem lehetett feljegyezni. A hazaiak ugyan többet birtokolták a labdát, de a szervezetten, sokszor tíz emberrel védekező vendégekkel szemben nemhogy helyzetre, de még szögletre vagy kapura lövésre sem futotta az erejükből. A váciak pedig legveszélyesebb támadóik nélkül – akik különböző okok miatt hiányoztak – csak vérszegény ellenakciókra voltak képesek. A fordulás után próbált nagyobb iramot diktálni az angyalföldi együttes, és az 51. percben Kovrig Ákos 22 méteres lövését Kiss Szabolcs csak szögletre tudta hárítani, majd a váci Bozori Balázs emelt nyolc méterről a kapu fölé a 62. percben. Egy perccel később újra Kovrig veszélyeztetett szabadrúgásból, lövését Kiss a kapufa segítségével védte. A 58. percben a csereként beállt Rob Kornél megszerezhette volna a győztes hazai találatot, de a vendégek kapuvédője a közeli fejest lábbal védeni tudta. A két szebb napokat is megélt csapat ezúttal könnyen felejthető találkozón osztozott meg a pontokon, aminek természetesen a váciak örültek jobban.

Mestermérleg
Tamási Zsolt:
– Nagyon nehezen tudtuk feltörni a szervezett Vác védelmét, amikor pedig ez sikerült, kihagytuk a ziccert.
Sándor István: – Ahhoz, hogy céljainkat elérjük, rengeteg munkára van szükség. A cél a bennmaradás.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
21 perce

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
42 perce

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
1 órája

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
1 órája

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
1 órája

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
1 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2 órája