Már Balog Zoltán is edzett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.18. 21:41
Címkék
Noha az Üllői úton már javában készülnek az MTK elleni szombati örökrangadóra, még mindig téma a Fradi Club remekül sikerült első rendezvénye.
Emlékezetes: a népligeti kézilabdacsarnokban vasárnap megrendezett találkozón majdnem 2000 érdeklődő jelent meg, ami azt mutatja, hogy noha a szurkolók egy része és a labdarúgó-rt. vezetősége között feszültté vált a kapcsolat, sokan vannak, akik kitartanak a csapat, az FTC mellett. A Fradi Club szervezőinek nem titkolt célja, hogy elősegítsék a Fradi és a szurkolók között a korábbinál szorosabb kapcsolat kialakítását. Hosszabb távon pedig az a feladat, hogy az Üllői út lelátóira visszatérjenek azok a nézők, akik az utóbbi években elpártoltak az együttes mellől. A rendhagyó találkozón az érdeklődők találkozhattak a zöld-fehérek labdarúgóival, Szeiler József vezérigazgató pedig – mint arról már beszámoltunk – ezt az alkalmat használta fel arra, hogy bejelentse: 2006-ig meghosszabbították a kilencszeres válogatott Gyepes Gábor szerződését.A Ferencvárosnál odafigyelnek az olyan, Nyugaton bevált, profitot termelő, ugyanakkor a szurkolók jobb kiszolgálását segítő vállalkozásokra is, mint az internetes honlap, a Fradi Tv, miközben a bankkártya, a sör és az újság is sikeres kezdeményezésnek bizonyult. A vezetők szép jövőt jósolnak a szeptemberben alakított Fradi Clubnak is, amelynek már több mint négyezer tagja van."Rengeteg levelet kaptunk a szurkolóktól vasárnap óta, akik arra biztatnak, folytassuk e kezdeményezést – mondta Szeiler József. – Már tervezzük, hogy az ünnepek közeledtével hasonló programokat szervezünk, hiszen ez jó a Ferencvárosnak és jó a szurkolóknak is.”Visszatérve az örökrangadóra – melynek Ábrahám Attila lesz a játékvezetője –, fontos tudni, hogy péntekig egységes áron vehetnek jegyeket a Fradi-drukkerek az Üllői úton; szombaton viszont már a Hidegkuti-stadion pénztárainál válthatók belépők. Ami a csapatot illeti, a combsérüléssel bajlódó Balog Zoltán kedden együtt edzhetett a társakkal, és Garami József szakmai igazgató várhatóan számíthat a védőre az MTK elleni meccsen.
Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
14 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
26 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
30 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
48 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
1 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik