Szalai Ádám is a Stuttgarté

K. I.K. I.
2003.11.19. 20:48
Címkék
Szinte minden fordulóban bizonyítási lehetőséget kapnak fiatal labdarúgók is az Újpest együttesében. Két ifjú futballista azonban a közeljövőben nem lép pályára a lila-fehéreknél, bár emiatt a kft. vezetői csöppet sem szomorkodnak.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a mindössze 16 esztendős Szalai Ádám vasárnap óta a német élvonalbeli VfB Stuttgartnál szerepelt próbajátékon. Szabics Imre csapata elöljáróinak – még Felix Magath vezetőedzőnek is – elnyerte tetszését a magyar tehetség, és négyéves szerződést kötöttek a fiatal labdarúgóval, aki nyáron csatlakozik majd a VfB amatőrcsapatához.A lila-fehérekkel edzett az elmúlt hetekben Dancs Roland. Az utánpótlás-válogatottnál is számításba vett játékos korábban a francia Nancy és a svájci Grasshoppers igazolt futballistája volt, ám a zürichiek szerződést szegtek vele szemben, így szabadon igazolhatóvá vált. A Megyeri útiak a télen szerződtethetnék, de a feltételes mód már csak azért is indokolt, mert Dancs Roland is Németországban van próbajátékon. Ôt a Borussia Mönchengladbachnál tesztelik, a jövőjéről a későbbiekben döntenek.A Pécs elleni szombati bajnokin viszont pályára léphet majd Németh Tamás, akinek rendbe jött a sérülése. A védőnek még a múlt héten keletkezett vérömleny a térdében, de a lilák reményei szerint a mérkőzésig felépül.
Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája