Antalyába készülnek a lilák

K. I.K. I.
2003.12.03. 21:07
Címkék
Pályára lépett a Borussia Dortmundban Tokody Tibor. Az Újpest kétszeres válogatott támadója kedd óta tartózkodik a hatszoros bajnok, egyszeres Bajnokok Ligája-győztes német együttesnél, és szerdán egy 70 perces találkozón szerepet kapott.
Mint lapunknak elmondta, egyelőre semmi nem történt a szerződtetésével kapcsolatban. Péntekig részt vesz a sárga-feketék első csapatának edzésein, és csak utána dől el a sorsa. Tokody – érthetően – semmit nem akar elkiabálni, ezért aztán nem kívánt nyilatkozni arról, mennyi esélye lehet arra, hogy a Dortmundhoz igazoljon. A hét végén azonban hazajön, és ígérete szerint akkor majd részletesen beszámol arról, mi történt vele a németországi napok alatt.Közben a Megyeri úton is zajlik az élet. Eldőlt, hogy az Újpest a szokásoknak megfelelően ezen a télen is a törökországi Antalyában edzőtáborozik majd. A lila-fehérek téli felkészülési programja most készül. A játékosok december 12-ig edzenek, majd január 5-ig szabadságot kapnak. Az első felkészülési mérkőzést január 17-én játsszák a Megyeri útiak egy másod- vagy harmadosztályú csapattal. Hír még, hogy a téli teremtornán az Újpest a pécsi csoportban szeretne pályára lépni, mivel ott január 14-én rendezik a selejtezőt. Azért kérték ezt a szervezőktől a lilák vezetői, mert ez a dátum illik bele leginkább a felkészülési programjukba.
Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
7 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
39 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
49 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
58 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
59 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája