Győr: Verebes József volt az ETO csúcstartója

Vágólapra másolva!
2003.12.04. 20:57
Címkék
Győr sohasem volt híres arról, hogy sokáig alkalmazott volna egy-egy edzőt. Szusza Ferenc két évig dolgozott, Kovács Imre három esztendőt kapott, a csúcstartó Verebes József pedig 1981 és 1986 között ült az ETO kispadján.
A kilencvenes években megfordult Győrött többek között Glázer Róbert, Tornyi Barnabás, Haász Sándor, Bicskei Bertalan, Garami József, Reszeli Soós István, majd 2001 közepén Varga Zoltán lett a szakvezető. Ôt Tamási Zsolt követte, aki ebben az új korban páratlan bravúrt tudhat a magáénak, hiszen másfél évig irányította a zöld-fehéreket, azonban lemondott, amikor Varga Zoltánt fölé helyezték. A szakmai igazgatói és vezetőedzői pozíciót váltogató Varga Zoltán ez év szeptember 5-én hagyta ott végleg a várost, utódja Kiprich József lett, akinek azonban csak három hónapig tartott a munkaviszonya. A szakmai munka legújabb irányítója Reszeli Soós István, de hogy ő meddig marad, azt csak találgatni lehet – a győri viszonyok alapján nem sokáig.Amúgy a magyar futball élvonalában ebben a bajnoki évben eddig öt edzőváltást regisztráltunk: Détári Lajos helyett Gujdár Sándor (Lombard), Bozsik Péter helyett Mihalecz István (ZTE), Varga Zoltán helyett Kiprich József (Győr), Gujdár Sándor helyett Bozsik Péter (Lombard), Kiprich József helyett Reszeli Soós István (Győr) dolgozik.
Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
5 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
5 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
5 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik