Futsal: élesedő harc az élmezőnyben

Vágólapra másolva!
2003.12.09. 20:38
Címkék
Előzött a Cső-Montage a futsalbajnokság 12. fordulójában. Persze a helycsere elsősorban annak köszönhető, hogy az eddigi éllovas Rubeola FC Csömör bajnokija elmaradt, a Cső viszont győzött. A vesztett pontok tekintetében azonban továbbra is a Pest megyei együttes áll az élen. Abonyban 19 gólt láthatott a publikum, a gólpárbajt a Berek Rolád nyerte. Nagykülönbség
Machalek Attila gólt szerzett a Kanárik ellen, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Csillaghegy megússza a komoly vereséget (Fotó: Németh Ferenc)
Machalek Attila gólt szerzett a Kanárik ellen, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Csillaghegy megússza a komoly vereséget (Fotó: Németh Ferenc)
Machalek Attila gólt szerzett a Kanárik ellen, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Csillaghegy megússza a komoly vereséget (Fotó: Németh Ferenc)
Machalek Attila gólt szerzett a Kanárik ellen, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Csillaghegy megússza a komoly vereséget (Fotó: Németh Ferenc)
Machalek Attila gólt szerzett a Kanárik ellen, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Csillaghegy megússza a komoly vereséget (Fotó: Németh Ferenc)
Machalek Attila gólt szerzett a Kanárik ellen, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Csillaghegy megússza a komoly vereséget (Fotó: Németh Ferenc)
A 12. forduló eredményei

Colorspectrum Aramis–Pécsi MFC Futsal 4–3 (0–1)

Budafok, Fonyódi Antal Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Forgács, Berta
COLORSPECTRUM: Balázs – Szente, Frank, Mersich, Ugrai. Cs: Camin Vígh, Szabó Z., Besenyei, Csernai, Sivák, Kövesfalvi. Edző: Soós Ferenc
PMFC: Kovács – Soós, Orlovics, Gálffy, Fónay. Cs: Ambruszt, Reith, Berkics, Schveitzer, Bocz, Kutyáncsányin. Edző: Szatmári Sándor
G: Besenyei (2), Mersich, Vígh, ill. Fónay (2), Gálffy

Mestermérleg
Soós Ferenc:
– Nehezen tudtuk feltörni a fegyelmezett pécsiek védelmét. Ehhez pont egy félidő kellett. Úgy érzem, győzelmünk megérdemelt.
Szatmári Sándor: – A mérkőzés képe alapján a döntetlen talán igazságosabb lett volna. Az egyéni hibáinkat ismét elkövettük, amit az Aramis könyörtelenül ki is használt.

Sirokkó FC Abony–Berek Rolád Németh Nyomda 9–10 (3–4)
Abony, Városi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Tagyi, Kökény
SIROKKÓ: Farkas – Boros, Bálint R., Bálint T, Gulyás. Cs: Rézsó, Szőrös, Mucsányi, Rimóczi, Terjék. Edző: Sulyok István
BEREK ROLÁD: Polyák – Lasztóczi, Nagy G., Barsi, Pataki. Cs: Vicickó, Márton. Edző: Zupkó Mihály
G: Gulyás (3), Terjék, Bálint R., Szőrös, Bálint T., Rimóczi, Pataki (öngól), ill. Pataki (4), Nagy G. (3), Lasztóczi, Vicickó, Márton

Mestermérleg
Sulyok István:
– Gyökeres változásokra lesz szükség a téli szünetben, ha talpra akarunk állni.
Zupkó Mihály: – Harcos mérkőzésen rendkívül fontos győzelmet arattunk.

Csillaghegyi MTE–Kanárik SE 3–12 (2–8)
Budafok, Fonyódi Antal Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Török, Drucskó
CSILLAGHEGY: Molnár T. – Kojetinszki E., Machalek, Altrichter, Andai. Cs: Lichtner, Méri, Kocsis, Hunyadi. Edző: Polgár Ferenc
KANÁRIK: Cser – Semsei, Kénoszt, Simon P., Stadmüller. Cs: Szimcsák, Tóth A., Hamar, Molnár Z., Lukács Á., Riscutia. Játékos-edző: Kénoszt Ferenc
G: Andai (2), Machalek, ill. Simon P. (5), Riscutia (2), Tóth A. (2), Kénoszt, Hamar, Molnár Z.

Mestermérleg
Polgár Ferenc:
– Nem értem, ha a két csapat megegyezik, miért nem lehet előrehozni egy mérkőzést. Köszönjük a versenybizottság inkorrekt döntését.
Kénoszt Ferenc: – Könnyed győzelmet arattunk.

Cső-Montage BFC–Harkányfürdő Dream Team 11–2 (2–0)
Budapest, MAFC Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Horváth S., Horváth I.
CSÔ-M: Márkus – Tóth M., Szalay, Baranyai, Tóth Sz. Cs: Nagy Zs., Madarász, Somogyi, Jávor, Reveland, Mezőfalvi, Lovas. Edző: Nahóczky Attila
HARKÁNYFÜRDÔ: Herczog – Pintér, Élő, Kun, Jordanov. Cs: Nagy A., Szabó, Elmajer. Edző: Óbert Béla
G: Tóth M. (3), Madarász (2), Somogyi (2), Baranyai (2), Nagy Zs., Tóth Sz., ill. Kun, Madarász (öngól)

Mestermérleg
Nahóczky Attila:
– Megérdemelt győzelmet arattunk egy olyan mérkőzésen, amelyen az ellenfél kapusa volt a mezőny legjobbja.
Óbert Béla: – Első félidei jó játékunk után, a második játékrészben csapatom elfáradt, és ezt a hazaiak jól kihasználták.

Első Beton Szeged–Vasas-Ilzer 1–5 (0–3)
Szeged, Újvárosi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Pintér, Kamu
ELSÔ BETON: Tihanyi – Mahler, Szentágotai, Kovács P., Balogh. Cs: Ambrus, Cserenkó, Keller, Fekete, K. Tóth, Laszk. Edző: Bódi Attila
VASAS: Piel – Szabó, Körösi, Déri, Sándor. Cs: Kozák, Orbán, Kelemen, Nagy. Edző: Kis János
G: Szabó (öngól) ill. Körösi (2), Kelemen, Sándor, Déri

Mestermérleg
Bódi Attila:
– A Vasas leiskolázott bennünket, teljesen megérdemelten győzött ellenünk.
Kis János: – Örülök annak, hogy magabiztos játékkal sikerült megnyernünk a rangadót.

A Cerberous SC szabadnapos volt.
A Trans Am Legea–Rubeola FC Csömör mérkőzést december 22-én játsszák.


NB II. A 12. forduló eredményei
Healthy-Tex Pécs–HBF Lubicka 4–8, Szentesi Vasutas–Temesvári Hús Domaszék 12–3. A Bereg Futsal Klub–Csaba FC mérkőzést 2004. január 12-én rendezik, a Gödöllői FK szabadnapos volt

Az állás: 1. Szentes (10 mérkőzés 69–32) 27, 2. Csaba FC (9 m., 32–21) 24, 3. Bereg Futsal FC (10 m., 69–43) 18, 4. HBF Lubcika (10 m., 55–50) 12, 5. Temesvári Hús (10 m., 42–60) 9, 6. Gödöllői FK (10 m., 27–53) 7, 7. Healthy-Tex Pécs (11 m., 44–77) 7
Az állás
1. Cső-Montage1192112–2829
2. Colorspectrum11911 96–2328
3. RFC Csömör1091 60–2128
4. Vasas-Ilzer11632 45–3521
5. Kanárik11614 62–5019
6. Első Beton12615 52–4719
7. Pécsi MFC11524 56–4517
8. Berek Rolád11425 55–9014
9. Trans AM*10415 39–5012
10. Csillaghegy11218 29–93 7
11. Sirokkó11119 40–694
12. Harkányfürdő11119 34–69 4
13. Cerberous11110 33–94 1
*A Trans AM-tól 1 pont levonva
Legfrissebb hírek

Pinezits Máté: Ugyanaz maradok, aki eddig is voltam

Labdarúgó NB I
7 perce

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
35 perce

Remeklő védelmének köszönhetően a Patriots legyőzte a Chargerst – videó

Amerikai sportok
2 órája

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
5 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
8 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik