Autóba ültették a profikat

Vágólapra másolva!
2003.12.11. 20:54
Címkék
Tegnap a Puskás Ferenc-stadionban ünnepélyes keretek között jelentették be, hogy tőkeerős támogatóval bővült a Magyar Labdarúgóliga hirdetőinek köre. Az egyik legnagyobb magyarországi Daewoo-forgalmazóval alig két hónapja kezdődtek a tárgyalások, de mivel a Szieben László vezette testületnek sikerült minden lényeges kérdést tisztáznia, szerdán már nem volt akadálya az együttműködés hivatalos bejelentésének. Nos, a szerződés értelmében az első és másodosztályú profiklubok egy-egy gépkocsit kaptak használatra, cserébe pedig a a Daewoo Gyulai hirdetési felületeket, PR-megjelenéseket, valamint promóciós kampánylehetőségeket kap majd a jövőben. A gépkocsikat forgalmazó cég egyébként már évek óta kiemelt szponzora a liga által szervezett teremlabdarúgó-bajnokságnak is. A közeljövőben egyébként újabb jelentősnek számító bejelentések várhatóak, hiszen információnk szerint az MLL egy telefontársasággal, valamint egy sportszergyártó céggel is tárgyalásokat folytat. Ez utóbbi az elképzelések szerint a 30 profiklub utánpótláscsapatait öltözteti majd.
Legfrissebb hírek

Gaál Zsóka kilencedik lett a gyorssakk Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
10 perce

Női kézi: hosszabbított világbajnok szélsőjével a Győr – hivatalos

Kézilabda
10 perce

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
25 perce

A Ferencváros is figyeli az Újpesttel hírbe hozott horvát csatárt

Labdarúgó NB I
43 perce

Xabi Alonso az elveszített Szuperkupa-döntőről: Ez a legkevésbé fontos sorozat

Spanyol labdarúgás
49 perce

NBA: újra nyerő szériát épít az Oklahoma, az Atlanta idegenben verte meg a Warriorst

Amerikai sportok
50 perce

Nemzeti Sport Gála: aki egyszer legyőzte Szerhij Bubkát

Atlétika
1 órája

Szerhij Bubka szinte véletlenül ugrott először hat métert

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik