Kenesei: távolabb Kínától

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.27. 20:45
Címkék
Ázsia és Kína egyre távolabbinak tűnik Kenesei Krisztiánnak is  pedig az elmúlt fél évet Pekingben töltő válogatott támadó nagyon előnyös szerződési ajánlatot kapott a Gouan együttesétől.
Mint megírtuk, a gárda vezetői három esztendőre szóló szerződést kötnének a csatárral, aki éves szinten körülbelül 150 millió forintot kereshetne, míg a Zalaegerszeg 400 ezer dollárral (mintegy 92 millió forint) gazdagodna.Kenesei Krisztián a szombati napot játékostársa, Mátyus János esküvőjén töltötte, ám érdeklődésünkre elmondta: ő még nem hozta meg a döntését, habár feleségével minden nap megvitatják, milyen előnye és hátránya lehet a légióskodásnak, egyelőre nem tudtak határozni. Mindez nem meglepő, hiszen a család most már háromtagú: három hete ugyanis megszületett a Kenesei család legifjabb tagja, Soma, márpedig vele nehéz lenne váltani – nélküle pedig az apa nem szívesen maradna. Csakhogy az idő sürgeti Kenesei Krisztiánt: Kínából legkésőbb hétfőn reggel választ várnak, vagyis ha a játékos menedzserei – Vörösbaranyi József és Vladan Filipovics – nem jeleznek, az amúgy megváltóként várt támadóra nem várnak tovább Pekingben…
Legfrissebb hírek

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
1 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
12 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
13 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
24 perce

A Liverpool megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
40 perce

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
49 perce

Algéria szövetségi kapitánya úgy ismeri a svájci válogatottat, mint a tenyerét

Foci vb 2026
58 perce

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik