Keserves helyzetben
„Hétfô délelôtt Furulyás János klubelnökkel tárgyaltunk a szerzôdésbontás részleteirôl, amely során megszületett a korrekt megállapodás, és békében válunk el – mondta Garami József a Ferencváros szakmai igazgatói tisztét két éven át betöltô, és december 23-án menesztett szakember. – Hogy milyen hangulatban mentem vissza a székházba? Errôl csak annyit: a menesztésem hírét éppen karácsony elôtt tudtam meg… Azt ne kérdezze, mi lesz holnap… Nekem a futball a mindenem, szeretnék még dolgozni. Keserves azonban a helyzetem, hiszen rajtam kívül más neves szakemberek is csapat nélkül vannak… Ezekben a napokban még Budapesten leszek, majd Pécsett pihenek.”
Pintér Attila edzést tartott a Fradi-pályán
Hétfő reggel fél kilenc, Üllői út. Odakint úgy-ahogy világos, ellenben odabent, a székház portáján felettébb sötét van. Ki tudja, talán spórolnak a fénynyel, bár az furcsa, hogy az emeleten, ahol már a nagyobb hatalommal rendelkezők tesznek-vesznek, úgy izzanak a lámpák, mint a rendőrségi kihallgatások alkalmával.

Pintér Attila kitalált mindent azért, hogy megdolgoztassa a Fradi játékosait (Fotó: Németh Ferenc)

Pintér Attila kitalált mindent azért, hogy megdolgoztassa a Fradi játékosait (Fotó: Németh Ferenc)
Az ám, az eligazítás. Pintér Attila, a december 23-án kinevezett vezetőedző ugyanis kilencre rendelte be az öltözőbe a 37 napja szabadságon lévő futballistákat. A Sopronból érkezett szakember régebben, amikor még hallgatta, s nem osztogatta a tanácsokat, rendszerint a jobb lábával indított, de hogy most mivel, arról a "bejárási" tilalom miatt lemaradunk. Megtudjuk aztán, csupán ezen a napon hemzsegnek a narancssárga mellényes fiatalok a környéken, az elöljárók tudniillik attól tartottak, hogy az első edzés alkalmával a futballra – és a Fradira – kiéhezett nép ellepi majd a sporttelepet. Tévedtünk, döbbennek rá fél tízkor, a gyakorlás első perceiben: a rendfenntartók verik a szurkolókat. Létszámban, persze. Amúgy semmi gond.
Szóval csend és békesség honol az Üllői úton, lám, a labdarúgókat sértő falfirkák többségét is átpingálták már. Így alig-alig látszik a "Tököli, takarodj!", míg a "Tippmix Peti" feliratból is csak a Tippmix maradt meg hírmondónak. A "Játékosok! Ti jöttök-mentek, mi maradunk…" viszont még ott vírit a VII-es szektor alatt, talán elfogyott a fehér festék…
"Nézzék csak meg, annyi rács van itt, mint egy börtönben" – panaszkodik egy drukker, hozzátéve, hogy leszerelhetnék már azokat, mert meglátjuk, január ötödikével új időszámítás kezdődött…
Ennek egyik jele, hogy a labdarúgók sms-üzenet formájában kapták meg a házi feladatot: kinek, mikor, mennyit kell futnia az ünnepek alatt. A másik: a játékosok vadonatúj szerelésben végzik el a gyakorlatokat (tisztelet a kivételnek: hátborzongató látvány, amint Rósa Dénes rövidnadrágban dolgozik, miközben Dragóner Attila azért nem húzhatja lábára a legmodernebb hernyótalpas cipőt, mert az eltűnt az öltözőből…). A harmadik: míg a többi gárda laza kocogással vág neki a felkészülésnek, addig Pintér Attila alaposan megmozgatja a társaságot – száz percig tart az első tréning.
Nem kis bravúr: a mínusz négy Celsius-fokban az egyik gyakorlat különösen lázba hozza a futballistákat. Első pillantásra nehéz meghatározni a sportág nevét, maradjunk annyiban, hogy a kézilabda és a rögbi legfontosabb vonásai köszönnek vissza. Sárgák a szürkék ellen, kemény küzdelem. Az első felvonásban a jobb, a másodikban a bal kézzel lehet passzolni, akadnak is szép megmozdulások, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy a veszprémi Fotex egyelőre egy lépéssel a Fradi előtt jár… Aztán jön a lábbal játszott változat: sárgák a szürkék ellen, még keményebb küzdelem, Kriston Attila például úgy ökleli fel Károlyi Sándort, hogy arra még egy bika is elismerőleg fújtatna. "Nini, úgy állunk fel, mint a Depor, négy-kettő-három-egyben" – így egy szakértő szurkoló, aki azt is örömmel konstatálja, hogy a Ferencváros Diego Tristanja, Marius Sasu mesterhármassal nyit.
Miközben a hátsó füvesen a kisebb passzok mennek, fent, az irodában egy nagyobb átadásra is sor kerül: Szeiler József ex-vezérigazgató a helyét adja át utódjának, Tepszics Ignácnak. Furulyás Jánosnál is nagy a forgalom: előbb Garami Józsefet, majd Pölöskei Gábort, végül Somodi Lászlót fogadja a futball-rt. igazgatóságának elnöke. Jó hír az érintettek számára, hogy a rövid megbeszélés elején és végén is kezet ráznak, ez pedig azt jelenti, hogy a szakmai igazgatótól, a pályaedzőtől és az erőnléti edzőtől is korrekt módon búcsúzik az FTC. Hát akkor viszontlátásra, mondják mind, kérdés, mennyire gondolják komolyan…
Még egy egetrengető hír a végére: Pintér Attila keddtől a Király utcában lakik majd, erre derül fény. Fájdalom, csak erre, a portára továbbra sem…
Küzdeni is kötelező

Gyepes Gábor és Dragan Vukmir az oldalvonal mellett „úszott” a labdáért (alsó kép) (Fotó: Németh Ferenc)
"Egy edzés után nehéz még bármit is mondani, vannak elképzeléseim, azokat szeretném mihamarabb megvalósítani. Azt azonban megjegyeztem az öltözőbe visszatérve, hogy ahol színre lépünk, ott a maximumot kell nyújtanunk" – mondta a december 23-án Garami József helyére kinevezett szakvezető.
Pintér Attila a keménység és a kritikusabb véleményalkotás kapcsán azt mondta, nem hinné, hogy bármiféle konfliktusa adódhat ebből, mert ő egyértelműen a klub és a játékosok javát akarja, ennek érdekében pedig éppenhogy keménynek, ugyanakkor igazságosnak is kell lenni.
"Nekem egyetlen célom van, mégpedig az, hogy ha már a Ferencváros egykoron nagy volt, újra nagy csapat legyen!"
Megtudtuk, a szabadságát Brazíliában töltő Leandro de Almeida január 10-én érkezik vissza, az Achílles-ín-műtéten átesett Alekszandar Jovics pedig 19-től edzhet együtt társaival. Ott volt viszont az év első edzésén az ősszel sípcsonttörést szenvedett Sowunmi Thomas, aki egyelőre könnyített munkát végez – kocog –, s vélhetően márciustól készülhet teljes intenzitással.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








