Miriuta Vasile visszavonul

Vágólapra másolva!
2004.01.24. 21:04
Címkék
Kicsit elképedtek a HonvédTatabánya edzőmeccs nézői, amikor a kispestiek legújabb igazolása, az egykori válogatott Miriuta Vasile már félóra után lejött a pályáról. Pedig a középpályás nem sérült meg  legalábbis testileg nem, mert lelkileg bizony kissé összetört.
Elmondása szerint az történt, hogy kicsit összeszólalkozott az egyik próbajátékon lévő társával, majd az eset miatt edzőjével, Gálhidi Györgygyel is, aki lehívta őt a műfűről."Próbáltam magyarázni a srácnak, hogy gyorsabban kellene játszani, majd mondtam Gálhidi Gyurinak is, hogy szerintem hátulról kellene feljebb lépni, mire az edző szólt, hogy menjek le a pályáról – mondta Miriuta. Egy ilyen apróság máris ekkora balhét szül? – kérdeztük a fedezetet, pedig a java bizony még hátra volt…"Apróság, persze, hogy apróság, de nekem már elegem van abból, hogy mindig idegeskednem kell. Ehhez már hozzászoktam Győrben, és Kispestre egészen más tervekkel érkeztem. Nem bírom már, hogy nem kapom meg a tiszteletet sehol. Én tisztelek mindenkit, akivel dolgoznom kell, de szeretném, ha ez fordítva is működne. Ha az edző megvárja a szünetet, és akkor cserél le, akkor ez az egész ügy köztünk marad. De ez nem esett jól, hogy mindenki szeme láttára hívott le a pályáról…"Fájdalom, a nézeteltérésnek folytatása lesz – azazhogy éppen folytatása nem lesz. Miriuta ugyanis közölte, nem játszik többet Kispesten, sőt befejezi a pályafutását is."Már szóltam az igazgatónak, Gál Lacinak is, hogy vége. Nem hazudok: tényleg segíteni akartam a Honvédon, messze a legkevesebb pénzt kaptam volna itt pályafutásom során, és bár voltak más ajánlataim is, azt mondtam, hogy csakis Kispesten folytatom. De bevallom, nem erre számítottam, és ez a délutáni eset olyan nagy hatással volt rám, hogy azon nyomban elhatároztam, nem futballozom tovább."Természetesen egy gyors döntést néha megbán az ember, ezért háromszor rákérdeztünk: valóban leírjuk ezt? Nem lehet, hogy hétfő reggelre netán meggondolja magát?"Nem szoktam magam meggondolni. Mert mi a biztosíték, hogy ez nem történne meg máskor is? Lehet, hogy hamarosan azt hallanám, rossz az öltözői hangulat Kispesten, és ez az én bűnöm. Ezt pedig nem akarom. Senkire sem haragszom, nem akarok balhét, tényleg csendben távozom. Elnézést kérek a szurkolóktól, de így lesz a legjobb. Megvan a B-licencem, vagy edzősködöm majd, vagy pedig FIFA-licences menedzser leszek. De az aktív játékból egyszer és mindenkorra elegem lett."Persze hogy valóban így történik-e, vagy sikerül elsimítani ezt a nézetkülönbséget, az hamarosan kiderül. A Honvéd vezetői mindenesetre nem akarták kommentálni a délutáni eseményeket. Mindehhez csak annyit: a csapat szombat este Gálhidi György 50. születésnapját ünnepelte – a szakvezető gyanúnk szerint nem ilyen meglepetésre számított.Bp. Honvéd–Tatabánya 0–0
Jókai utca, 50 néző. V: Ari
HONVÉD. 1. félidő: Molnár – Budovinszky, Nánási, Jolacic, Vindovic – Vrljicak, Vadócz, Miriuta, Schafranek – Borgulya, Drobnjak. 2. félidő: Silhavy – Facskó, Vámosi, Budovinszky, Kőrösi – Dobos, Bábik, Vén, Takács – Drobnjak, Kozarek
TATABÁNYA: Szántai (Lipták) – Mogyorósi, Sipos, Pálfi, Dupai (Disztl M.) – Deme (Niksi), Máj, Milko, Tóth Z. – Kenesei Z., Balogh
Legfrissebb hírek

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
21 perce

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
22 perce

Gálamérkőzések, szoboravatás és utánpótlás-labdarúgótorna szervezése is szerepel a BVSC idei programjában

Egyéb egyéni
33 perce

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
1 órája

Vb-címet ért a kitartás, a hit és a lojalitás – Lando Norris-sorozat, 3. rész

Képes Sport
1 órája

Bejelentették Barcelonában Joao Cancelo visszatérését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
1 órája

68. Nemzeti Sport Gála – így oszlottak meg az elmúlt év legjobbjaira leadott szavazatok

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik