Tunéziai táborozás helyett törlesztés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.01.30. 21:53
Címkék
Az eredeti tervek szerint február 3-12. között Tunéziában edzőtáborozott volna a Videoton. Az utazás azonban elmarad, mégpedig anyagi okok miatt.
Mivel a futball-kft. jelentős összeggel tartozik a játékosoknak, a vezetőknek választaniuk kellett: vagy lemondják a külföldi táborozást, vagy meg kell válniuk a légiósoktól… Ebben a helyzetben a vezetők a szakmai stábbal egyeztetve úgy döntöttek, hogy a napfényes Tunézia helyett inkább hazai környezetben készül a csapat a bajnokság tavaszi meccseire. Ennek vélhetően nem minden labdarúgó örült, annak már sokkal inkább, hogy pénteken kiderült: a kft. tartozásai jelentős részét rendezte."A játékosokkal és a szakmai stábbal szembeni adósságunk nagy részét kifizettük, és a tervek szerint február közepéig az összes elmaradásunkat törlesztjük – mondta Szigli István, a fehérváriak sportigazgatója. – Nem bánkódunk amiatt, hogya a remélt edzőtábor elmaradt, mert hazai környezetben is ideális feltételek között tudunk készülni. A cél továbbra is az, hogy bekerüljünk a felsőházba, azaz az első hat hely valamelyikét szerezzük meg. Erre alkalmasnak tartjuk a keretet. Akár profitálhatunk is abból, hogy az átigazolási időszakban nem volt és nem lesz átjáróház az öltözőnk, így ugyanis csak a szakmai munkára kell koncentrálnia futballistának meg a vezetőnek."Az elkövetkező napokban egyébként nyolc-kilenc mérkőzés vár a Videoton profijaira – közte három nemzetközi megmérettetés.
Legfrissebb hírek

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
14 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
24 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
24 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
28 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
28 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
29 perce

Cristiano Ronaldo megtörhet egy több évtizedes átkot

Foci vb 2026
33 perce
Ezek is érdekelhetik