Elkészítik Éger arcmaszkját

Vágólapra másolva!
2004.02.06. 20:46
Címkék
A pénteki napot nehezen viselte Éger László.Igaz, a debreceniek védője már nem érzett fájdalmat a hétfői műtétje után  ismert, hogy a labdarúgó vasárnap szenvedett járomcsonttörést a Főnix-csarnokban rendezett teremdöntőn , a közérzete mégsem volt az igazi.
Persze minek örült volna, amikor csapata, a DVSC-MegaForce ezen a napon utazott el kéthetes edzőtáborba Ciprusra, ő pedig még azt sem tudja pontosan, mikor tréningezhet legközelebb. Nem könnyű megbarátkoznia a gondolattal, hogy a felkészülés talán legfontosabb szakaszában pihennie kell, azt pedig talán még nehezebb feldolgoznia, hogy egy szerencsétlen mozdulat miatt lemarad a válogatott ciprusi mérkőzéseiről, valamint a Loki belgiumi UEFA-kupa- fellépéséről. "Nem tagadom, voltam már jobb hangulatban is, azonban megpróbálok előretekinteni, és arra gondolok, egy hét múlva óvatosan már tréningezhetek – mondta a debreceniek válogatott kerettag futballistája. – Hétfőn megyek vissza a kórházba varratszedésre, csütörtöktől pedig jöhet a szobabicikli és az óvatos kocogás. Bízom abban, hogy amikor a csapat viszszajön Ciprusról, akkor bekapcsolódhatok a közös munkába, és abban is reménykedem, hogy az FC Bruges elleni visszavágón már játszhatok. Egyébként a varratszedés után egy debreceni boltban, ahol többek között a sípcsontvédőinket is a lábhoz igazítják, elkészítik azt a maszkot, amelyet egy darabig viselnem kell. Egy divatbemutatón aligha lenne nagy sikerem benne, most azonban az a legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessek a pályára."
Legfrissebb hírek

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
3 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
3 órája

Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
4 órája

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
4 órája

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
4 órája

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik