Gera Zoltán infúzión

Vágólapra másolva!
2004.02.09. 20:55
Címkék
Szorgos munkás kezek készítik elő az Üllői úti stadion centerpályáját a ma délután ötkor kezdődő mérkőzésre, hengerelik, meszelik a kopottas gyepet, s persze fölállítják a raktárban őrzött futballkapukat is.
Hogy mire föl a nagy készülődés? Roppant egyszerű a válasz: a Ferencváros a Slovan Bratislava ellen mérkőzik, s ha csak nem lesz felhőszakadás vagy sűrű havazás, úgy a szurkolók nagy örömére megszokott helyükről nézhetik kedvenceiket. Azért van rossz hír is: Gera Zoltán kihagyja a találkozót. A támadó már vasárnap rosszul érezte magát, ezért a hétfői napot a Sportkórházban kezdte, s infúziót kapott. Az orvosok fekvést rendeltek számára, szerdán pedig újra vizsgálatra kell jelentkeznie.Hiányzik majd a ma délutáni mérkőzésről Czvitkovics Péter is. A 21 éves labdarúgó még vitázik az MTK-val, ennek ellenére – mint megtudtuk – saját felelősségére zöld-fehér szerelésben futballozott szombaton a szerb-montenegrói Hajduk Kula ellen, hétfőn azonban hiába jelent meg a Ferencváros edzésén, már nem gyakorolhatott Lipcseiékkel (mint azt Fülöp Ferenc klubigazgatótól megtudtuk, az MTK vizsgálatot rendelt el az ügyben). Az MTK vezetősége megtiltotta, hogy Czvitkovics edzéseken vegyen részt. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó elmondta, nem érti a döntést, de tudomásul veszi, s visszautazik Győrbe, ahol továbbra is Nagy Sándor erőnléti edző irányításával készül a tavaszi szezonra. A Czvitkovics kontra MTK fegyelmi tárgyalást február 17-én tartják a ligában, és ha a játékos akkor már szabadon dönthet sorsáról, s Pintér Attila vezetőedző is jónak látja, úgy ismét csatlakozik a Ferencvároshoz.
Legfrissebb hírek

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
4 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
5 órája

Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
5 órája

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
5 órája

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
6 órája

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik