Már megint átszervezés

Vágólapra másolva!
2004.02.12. 21:17
Címkék
Puhl Sándornak (képünkön) nem csupán a legjobb játékvezetők felkészítésére kell ügyelnie, hanem, mint az MLSZ alelnöke a szövetség mai elnökségi ülésén is részt kell vennie, sőt adott esetben hallatnia kell a hangját, mégpedig igencsak fontos ügyben.A MLSZ mai elnökségi ülésén nem kisebb kérdésben dönthetnek a tagok, minthogy ismét átszervezzék a magyar futballbajnokságokat, vagy maradjon minden a régiben. Berzi Sándor főtitkár kérdésünkre válaszolva elmondta, a napirendi pontok között szerepel a 2004–2005-ös bajnoki szezon versenykiírása, és az egyik előterjesztés alapján valóban elképzelhető, hogy az élvonal létszámát 16-osra bővítik, ennek mikéntje – azaz mennyi együttes jut fel, menynyi esik ki az Arany Ászok Ligából – a tárgyalások függvénye. Az előterjesztés elfogadásához amúgy egyszerű többség szükséges.
Legfrissebb hírek

Három vereség után a címvédő OKC legyőzte a Wembanyama vezette Spurst – videók

Amerikai sportok
18 perce

Nyéki Balázs: Imádok edzőként dolgozni, már fiatalon erre készültem

Egyéb egyéni
39 perce

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
41 perce

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
1 órája

Csapatként nyertük meg a párharcot Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
8 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik