REAC: Nemcsak játékost, edzőt is nevelnek

Vágólapra másolva!
2004.02.19. 20:31
Címkék
Kutasi Róbert nem lepődött meg, hogy újabb edzőt csábít el az együttestől élvonalbeli gárda. Korábban Simon Tibort a Sopron, Csábi Józsefet pedig a Vasas vitte el Rákospalotáról.
"Forgács József klubelnökkel büszkék lehetünk arra, hogy nem csupán játékosokat, edzőket is kinevelünk, hiszen harmadik szakvezetőnk kapott nagy lehetőséget – vélekedett az igazgató. – Mészöly Géza szerződésében benne volt, hogy előnyös ajánlat esetén távozhat, persze, némi kártérítésért cserébe. Az új edző kilétéről még nem tudok nyilatkozni, ám a következő napokban meghozzuk döntésünket."Hogy mit nyert a konstrukcióval a REAC? Nos, a nyáron Palotáról Újpestre költöző Polonkai Attila szerződése módosult, mégpedig úgy, hogy külföldre történő eladása esetén nem húsz, hanem harminc százalékot utalnak át az NB I B-s együttes számlájára.Kedd óta Sarlós András vezette az edzéseket Újpesten, és felmerült, hogy véglegesítik őt az állásban, de végül nem sikerült vele megegyeznie az Újpestnek. Korábban azt nyilatkozta, hogy csak hosszú távra vállalja a munkát, de mindössze két napot kapott."Nem jutottunk dűlőre Sarlós Andrással, és ennek több oka is volt – mondta Sallói István, a kinevezés előtt álló Megyeri úti új ügyvezető igazgató. – Egyfelől a szerződés időtartamában, másrészt pedig anyagi ügyekben voltak nézeteltéréseink, így nem sikerült házon belül megoldanunk az edzőkérdést. Keresni kellett valakit, és végül Mészöly Géza mellett döntöttünk, akit roppant tehetséges szakembernek tartunk. Négy hónapra állapodtunk meg vele, de amennyiben kölcsönösen elégedettek leszünk egymással, akkor nyáron természetesen meghosszabbíthatjuk a szerződést."
Legfrissebb hírek

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
18 perce

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
32 perce

Az Európa-bajnokság előtti utolsó tesztmeccsek várnak a futsalválogatottra

Magyar válogatott
58 perce

Már lehet jegyet kapni a Gyulai István Memorialra – Duplantis is visszatér!

Atlétika
59 perce

Népsport: a Stasi tíz bajnoki címet nyert az NDK-ban

Népsport
1 órája

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
1 órája

Magyarul nyilatkozott a hollandok játékosa a férfi vízi Eb-n, szerinte válogatottunk az aranyéremre is esélyes

Vízilabda
1 órája

Feröer lakosságának több mint 10 százaléka ott lesz Oslóban a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik