Népsport: a magyar Juventus-edző tragédiája
„Károly Jenő szerdán délben meghalt. Vasárnapi izgalmak következtében. Viola.”
Szűkszavú távirat tudatta 1926 júliusában az olaszországi tragédia hírét a budapesti Sporthírlap szerkesztőségével, a feladó Viola József, a Juventus fedezete volt. A váratlanul elhunyt személy pedig a torinói csapat edzője, az első az egyesület történetében, miként azt Giovanni Arbuffi és Gabriele Ferrero vaskos klubtörténeti munkája (Juventini per sempre) is rögzíti: „Játékoskarrierje befejeztével hivatásos edző lett, három szezonon át a Savonánál dolgozott. Edoardo Agnelli, a Juventus elnöke felfigyelt képességeire, és leszerződtette a torinói csapathoz. A klubnak addig sohasem volt valódi edzője, így ő lett a klub első professzionális trénere. »Eugenio« – miként a fasiszta korszak olaszosító törekvései során átnevezték – előkelő családjából hozott műveltségének megfelelően, szívélyesen viselkedett, viselkedésében merev, tekintélyelvű, a munkában kimeríthetetlen volt. Fárasztó edzéseket tartott, többek között a Torino és lakhelye, a Rivoli közötti hosszú gyaloglásokkal tarkítva (mintegy háromórás túráról van szó – a szerző). Három mozgalmas idényen át maradt a klub élén, és az 1925–1926-os bajnokság végén a Bologna ellen küzdött a bajnoki címért.”
És itt el is érkezünk a lakonikus táviratban közölt tragédiáig. Az 1886. január 15-én, Kaposváron született sportembert, az MTK és a BAK egykori 25-szörös válogatott fedezetét ugyanis a bajnoki véghajrá drámai fordulatai közepette érte a halál. A korabeli lebonyolítási rend szerint Észak-Olaszország és Dél-Olaszország csapatai külön bajnokságban szerepeltek, országos bajnokot pedig a két országrész győztesének döntője nyomán hirdettek. Mivel azonban az erőviszonyok alapján észak megkérdőjelezhetetlen fölényben volt, az 1898-as kezdetek óta kivétel nélkül minden évben az északi első nyerte meg az összolasz párharcot (a Genoa, a Milan, a Pro Vercelli, az Inter, a Casale, a Novese és a Bologna mellett egyszer, 1905-ben a Juventus is felért már a csúcsra). Ilyenformán az északi „elődöntő” gyakorlatilag döntő volt, a Károly Jenő vezetésével megerősödött Juventusnál így érthető módon óriási várakozás előzte meg a Bologna elleni oda-visszavágós összecsapást. Bolognában 2:2-re végzett a csapat, és miután a torinói visszavágó is döntetlenre (0:0) végződött, a kiírás érelmében következett semleges helyszínen, Milánóban egy harmadik mérkőzés. Immár a magyar edző nélkül...
„Szerdán délelőtt meghalt, pénteken délelőtt eltemették, vasárnap csapata erős küzdelem után legyőzte a többszörös bajnok Bolognát – foglalta össze vázlatosan az öt nap fájdalmasan sűrű eseményeit az Esti Kurír. – Károly Jenő, a »tanár úr« már nem érhette meg ezt a dicsőséget. Hónapokon keresztül dolgozott, készítette csapatát a nagy összecsapásra és közvetlenül a mérkőzés előtt szíve felmondta a szolgálatot. […] Vasárnap Károly Jenő szelleme lebegett a pálya fölött. Mindenki tudta, hogy a »tanár úr« ettől a mérkőzéstől várt mindent és hirtelen halála ennek izgalmaitól következett be. A Juventus legénysége fekete gyászszalaggal jelent meg a pályán. A mérkőzés előtt némán, lehajtott fejjel tűntek fel a tribün előtt, és a közönség mintegy adott jelre percekre felállt és ezzel fejezte ki tiszteletét az elhunyt futballista iránt. […] Hihetetlen az a nagy akarás, amely átfűtötte a Juventus csapatát. A játékosok Károly Jenőnek akarták megnyerni ezt a meccset. Öldöklő iramú játék után megtörtént a csoda: Bolognát, a többszörös bajnokot 2:1 arányban legyőzte a Juventus, az a csapat, amely nemrég még II. osztályban szerepelt, és amelyből Károly »tanár úr« formált kitűnő együttest.”
De mi is történt a „tanár úrral” azon a végzetes szerdai napon? Mielőtt korabeli források alapján felgöngyölítenénk az eseményeket, kitérünk egy futballtörténeti kuriózumra, amely segít megvilágítani Károly Jenő korabeli szakmai rangját. Weisz Árpád, a két világháború közötti olasz labdarúgás meghatározó edzőegyénisége, az – akkor éppen Ambrosiana néven futó – Internazionalét 1930-ban, a Bolognát 1936-ban és 1937-ben bajnoki címig vezető tréner, a később családjával együtt Auschwitzban odaveszett sportember az 1925–1926-os idényben még aktívan futballozott az Inter színeiben. Történetünk szempontjából azonban fontosabb, hogy tudósította kintről a Sporthírlapot, amelynek olvasói így Weisz szakmai jártasságával és kifinomult stílusában ismerhették meg Károly Jenő olaszországi tevékenységét.
| Brüll Alfréd emlékbeszéde |
| A Hungária (az MTK profi csapata) 1928–1929-es téli olaszországi túrája során felkereste Torinóban Károly Jenő sírját, ahol – Pluhár István beszámolója szerint – Brüll Alfréd elnök a következőképpen emlékezett a klub egykori játékosáról: „A régi MTK szelleme élt benne, amelynek egyik legszebb erénye a hála és az emlékezés. Ezért jöttünk mi is ide, hogy lerójuk kegyeletünket, hogy hálás szívvel emlékezzünk meg róla, aki kedves emlékű bajtársunk, aki a magyar futballnak nagy apostola volt ebben az országban. A sorsa ide küldötte és ő példát adott arra, hogy az embernek miként kell elvégeznie azt a hivatást, amit a sors számára kijelölt. Apostola lett a magyar futballsportnak ebben a városban, ahol a magyarságnak egy nagy apostola – Kossuth Lajos – élt hosszú időn át. […] Hálával teszem le ezt a virágot a sírra, amelyben futballdicsőségünk egyik legnagyobb részese alussza örök álmát. Pihenjen békében. Ámen.” |
„Károly nemcsak a Juventusé, hanem az egész olasz labdarúgósporté. Lényeges kérdésben még a szövetség elnöke sem tesz egy lépést sem, mielőtt Károly véleményét meg nem hallgatná. Sőt, fontosabb megbízatásokat is adnak neki. Legutóbb is, ha névleg nem is, de valójában mégis Károly Jenő állította össze a franciák ellen győztes olasz csapatot” – írta az 1925 márciusában lejátszott Olaszország–Franciaország (7:0) mérkőzés után, kiemelve, hogy a magyar szakember emelte be az olasz csapatba Fulvio Bernardinit. Egy másik cikkében ezt olvassuk: „Páratlan az a rend, amit a magyar futball hőskorának fényes alakja, »a tanár úr« honosított meg a Juventus szimpatikus csapatában. Hogy szürke játékosokból nagy tehetségeket varázsolt elő, hogy Hirzer még soha olyan jó nem volt, mint most: ez revelálja a tréner rátermettségét, ami fontos kellék ugyan, de még nem minden. Károly Jenő azonban mint ember ér el nagy eredményeket: ő nem játékosokat, hanem sportjellemeket nevel. Legfőbb érdeme, hogy sikerült játékosainak életmódját megváltoztatnia. A Juventus játékosai ma már nem isznak alkoholt és nem cigarettáznak. Ez pedig sokat jelent, hiszen Olaszországban a masszőr még ma is egy üveg borral a kezében szaladgál a taccsvonal mentén, hogy szeszt itasson a lankadó játékossal. Ami pedig a cigarettázást illeti, a játékos alig lép le a pályáról, máris rágyújt. Nehéz dolog volt a szenvedélyek rabjait leszoktatni a szenvedélyekről, de Károly Jenőnek fáradságos munkával ez is sikerült.”
Az alkoholról és a cigarettáról leszoktatott csapat – a 35 góllal az idényben gólkirályi címet szerző Hirzer Ferenc ellenállhatatlan csatárjátékának is köszönhetően – megnyerte a Bologna elleni északi döntőt, majd a szinte formális országos finálét is, az Alba Romát oda-vissza elintézte (7:1, 5:0). A magyar edző akkor már a torinói temetőben, a Cimitero Monumentaléban feküdt, ahová a Bologna elleni párharc második és harmadik felvonása között eltemették, számos tisztelője között Hirzer Ferenc, Viola József, Schöffer Imre, Fehér Ferenc, Peics Sándor jelenlétében. „Idegen nemzet fia volt Károly Jenő, mégis mint testvérünket temetjük, aki életét áldozta az olasz sportért” – mondta gyászbeszédében sajtóleírás szerint a Juventus meg nem nevezett alelnöke, talán Giuseppe Hess. Az idők folyamán aztán a trénert földi maradványait áthelyezték a temető kriptájába, a fülkesírt tavaly Torinóban járva volt alkalmam felkeresni, Gabriele Ferrero Juventus-klubtörténész kalauzolásával. A negyvenévesen elhunyt edzőt az 1926-os csapás után felesége, Sonnenthal Júlia és két gyermeke, Katalin és István gyászolta.
A rivoli családi háznál bekövetkezett szerencsétlenség részleteiről és előzményeiről az olasz sajtó aprólékosan beszámolt. Kiderült az is, hogy a tréner nehezen viselte a játékosok zúgolódását, az olasz futballban akkoriban még szokatlan „ritiro”, vagyis edzőtábor intézményéért nem rajongott az öltöző. A meccsdrukk is megviselte, állítólag az első mérkőzés után kijelentette, hogy a bajnoki cím után átadja másnak a csapat vezetését. Olvassuk a Corriere dello Sport emlékezését: „Az úri gondolkozású, »magyar karakterű«, fegyelmezetlenséget nem tűrő, nagytudású, kitűnő Károly Jenő nincs többé. […] Az utolsó hónapokban már nem azt a nyugodt embert láttuk benne, akit azelőtt. Néha ideges volt és indiszponált. Vasárnap a Bologna elleni 0:0-s döntetlen után nagyon rosszul volt. De nem panaszkodott senkinek sem. Hétfőn az Academia-kávéházban, a Juventus találkozóhelyén többek kérdésére ezt mondta: »Nem tudok egyetlen logikus megoldást találni arra, hogy miért játszott a csapatom ilyen rosszul. Nekem csak Combi és Allemandi tetszett. Violával és Hirzerrel is meg voltam valahogy elégedve, de a többiek mind érthetetlenül rosszak voltak. Agyon gyötröm magamat, hogy milyen csapatot állítsak ki vasárnap Milánóban a győzelem érdekében, mert már senkiben sem bízom.« Mikor szavait befejezte, könnyek csordultak ki szeméből. Kedden jobban érezte magát, trenírozta a csapatot, ő maga is lövöldözött kapura. Este, a kiadós munka után megelégedetten tért haza Rivoliba, ahol feleségével és két gyermekével élt. Szerdán délelőtt, miközben kedvenc csirkéit etette, csapott rá váratlanul a senkihez sem hűtlen halál.”
| NÉVJEGY |
 KÁROLY JENŐ |
Détári Lajos varázsolt Luzernben
Népsport: a pártfőiskola eltemetett titkai
Mezey: az ügyszeretet és a megszállottság kerete
