Döntött a labdarúgóliga: elmarad a nyitó forduló

Vágólapra másolva!
2004.02.27. 21:13
Címkék
A határozat tömör, de legalább világos: "A Magyar Labdarúgóliga versenybizottsága az Arany Ászok Liga csapataitól beérkezett egyértelmű pályahelyzet-jelentéseknek és egyöntetű kéréseknek helyt adva az Arany Ászok Liga hét végi, 17. fordulójára kisorsolt mérkőzések elhalasztása mellett döntött. Az elmaradt mérkőzések új időpontjáról később születik döntés."
Amit úgyis mindenki biztosra vett, miszerint jégpályán, medencében, avagy nyakig érő sárban nem lehet játszani, azt végre a Magyar Labdarúgóliga (MLL) is elfogadta, így várhatóan egy hetet csúszik a tavaszi rajt."Az MTK, a Zalaegerszeg, az Újpest és a Békéscsaba után már a Sopron is jelezte, hogy nem lehet mérkőzést rendezni stadionjában, így a versenybizottság elhalasztotta a fordulót – mondta Gróf András szervezési igazgató. – Hétfőn döntjük majd el, hogy melyik fordulóval kezdődik a tavasz: elképzelhető, hogy ugyanezen párosításokkal folytatódik az alapszakasz, de az sem kizárt, hogy a tizenhetedik forduló egy későbbi időpontra kerül át, és már a tavaszi második játéknapot rendezhetik meg a jövő hét végén."Igen ám, de a versenyszabályzat 19. paragrafusának 5. pontja kimondja, hogy "…a labdarúgó-szövetség engedélyével későbbi időpontra halasztott mérkőzést úgy kell tekinteni, hogy a sorsolás nem változott, csak a lejátszás időpontja módosult". Ennek szellemében tehát minden bizonnyal a 18. forduló meccseit játsszák majd a jövő héten, és nem hivatalos információ szerint a most elhalasztott mérkőzéseket március 10–én pótolhatják. Az Arany Ászok Liga mérkőzései mellett a juniorbajnokság összecsapásai is elmaradnak.Idekapcsolódó hír, hogy az amatőrliga tájékoztatása szerint a jövő hét végére kiírt NB II-es és NB III-as találkozók nem maradnak el, de ha a csapatok megegyeznek a mérkőzések elhalasztásáról, akkor későbbi időpontban is játszhatnak.
Legfrissebb hírek

Bejutott a négyes döntőbe a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Ligában

Röplabda
49 perce

Serie A: megszakította nyeretlenségi sorozatát a Bologna

Olasz labdarúgás
54 perce

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
59 perce

Műkorcsolya Eb: Nika Egadze áll az élen a férfiaknál a rövid program után

Téli sportok
1 órája

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
1 órája

Franciaország 14 gólos győzelemmel mutatkozott be a kézi Eb-n

Kézilabda
1 órája

Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

Magyar válogatott
1 órája

Női válogatottunk ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik