Lehet fűteni, de nincs rá pénz

Vágólapra másolva!
2004.02.27. 21:27
Címkék
Magyarországon egyetlen fűthető pálya van, mégpedig a kispesti. Igaz, egyfolytában azt halljuk róla, hogy bokatörés nélkül igazán nagy bravúr rajta végigsétálni, hiszen egyszer rosszkor küldték fel rá a munkagépeket, és ezt a talaj bizony megsínylette. Kétségtelen, a pálya kissé göröngyös, most mégis a Bozsik-stadion az egyetlen aréna idehaza, ahol bajnoki meccset lehetne rendezni  ha lenne rá pénz&
"A fűtőrendszer kifogástalan állapotban van, ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy ha két napig melegítettük volna a pályát, akkor ott most lehetne játszani – mondta Varga József létesítményvezető. – Igen ám, csakhogy ez mintegy hárommillió forintba kerülne, és szerintem nemcsak a Honvéd, hanem sok más magyar csapat sem tudna mit kezdeni ekkora pluszköltséggel. De ha volna fölösleges pénzünk, és ezen a héten futballoznunk kellene, itt nem kellene halasztani."Megkérdeztük Varga Józsefet, hogy most vajon miért nem alkalmazták a klubvezetők a régen néhol bevált megoldást, miszerint egy hatalmas nejlonnal letakarják a gyepet, amire nyugodtan eshet a hó vagy az eső – hiszen így csak a takarótól kellene megszabadítani a pályát."Ez Wimbledonban működik, de huzamosabb időn át egy focipályán aligha. Mert az még hagyján, hogy nem könnyű egy ötezer négyzetméteres nejlont találni, de ha sikerülne néhány apróbb darabból lefedni a pályát, akkor is befülledne alatta a fű, és ugyanúgy tönkremenne."Igaz, régen még nagyon ötletesek voltak az edzők – Varga József például Komora Imre idejében egy egészen újfajta módszerrel szembesült. "Lefektettünk néhány padot, ugrálóköteleket kötöttünk rájuk, majd azokat egyfajta présként húztuk magunk után, és így tapostuk le a havat. Aznapra ez volt az edzésünk…"
Legfrissebb hírek

Bejutott a négyes döntőbe a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Ligában

Röplabda
49 perce

Serie A: megszakította nyeretlenségi sorozatát a Bologna

Olasz labdarúgás
54 perce

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Műkorcsolya Eb: Nika Egadze áll az élen a férfiaknál a rövid program után

Téli sportok
1 órája

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
1 órája

Franciaország 14 gólos győzelemmel mutatkozott be a kézi Eb-n

Kézilabda
1 órája

Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

Magyar válogatott
1 órája

Női válogatottunk ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik