Mestermunka Debrecenben

Vágólapra másolva!
2004.03.08. 21:30
Címkék
A korábbi 29-szeres válogatott futballista szakvéleménye nagyjából megegyezik azzal, ahogyan a hét végén tudósítóink értékelték a bajnokikat: a BékéscsabaBalaton FC és a SopronFerencváros mérkőzés osztályzata 2-es, míg az MTKLombard, a ZTEPMFC és a DVSCVideoton találkozó minősítése 3-as lett (a leggyengébb osztályzat az 1-es, amely a "bundameccseket" jelzi, a legjobb pedig az 5-ös). Csupán abban vitatkozunk Esterházy Mártonnal, hogy a soproni bajnoki  amelyen a bajnokesélyes Fradi küzdött a középezőnyhöz tartozó Matáv ellen  szerintünk jócskán elmaradt az előzetes várakozástól&
Fotógaléria:
Fotógaléria:
"Nem lepett meg a Békéscsaba és a Balaton FC döntetlenje. A Békéscsaba tudniillik hazai pályán bárki ellen veszélyes lehet, és bizony, nem könnyű megszerezni a három pontot a Kórház utcában. A listavezetőtől pedig – azt gondolom – ez elfogadható rajt volt, az egy ponttal elégedettek lehetnek.
Illés Béla személye miatt roppant érdekes összecsapás volt az MTK és a Haladás meccse. Az kiderült egyébként, hogy a rutinos játékos hiányával gyengültek a kék-fehérek, érkeztével viszont erősödött a Lombard FC, igaz, ez most még nem igazán mutatkozott meg. Az MTK ugyanakkor így is bajnokesélyes csapat, és ha továbbra az élmezőnyben kíván maradni, az ilyen mérkőzéseket hoznia kell.
Csodálkoztam azon, hogy a Zalaegerszeg nem tudta legyőzni a Pécsi MFC-t. Ezt nem azért mondom, mert gyengébb csapatnak tartom Nagy Tamás együttesét, csupán azért tűnik váratlannak ez a döntetlen, mert a ZTE nagyon megerősödött a télen, s ilyen játékoskerettel természetesen elsődleges cél, hogy elkerüljék az osztályozót. Mondom, biztos hazai sikert vártam, be kell látnom, tévedtem. Ez az eredmény mindenesetre újfent bizonyította, hogy a Pécs jó szereplése nem a véletlen műve volt korábban.
Véleményem szerint igazán küzdelmes, hajtós mérkőzést játszott a Matáv Sopron a Ferencváros ellen, és azt kell mondjam, igazságos eredmény született. Kevés helyzet volt a találkozón, s nyilván mindkét csapatnak lesznek még jobb meccsei is a szezon során. A Fradi bajnok akar lenni, ezért a jövőben fontos lesz, hogy az ilyen rakkolós meccseket is megnyerjék.
Ami pedig a Loki győzelmét illeti, az egy mondatban összefoglalható: pontosan ezt az eredményt vártam Szentes Lázár csapatától."
Legfrissebb hírek

Chema Rodríguez: Mindig is csapatként értünk el sikereket

Kézilabda
11 perce

Innen hátrány, onnan előny – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
12 perce

A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek

F1
18 perce

NHL: Szorokin lehúzta a rolót Edmontonban

Amerikai sportok
22 perce

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
45 perce

Hoppá! LaMelo Ball dupla duplájával győzte le a Hornets a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
1 órája

Jerzy Dudek: Szoboszlai még többet lőhetne távolról, elképesztő bombái vannak

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik