A Haladás mumusává vált a ZTE

Vágólapra másolva!
2004.03.26. 21:08
Címkék
A forduló legnagyobb múltra visszatekintő összecsapása egyben a forduló rangadója is: a Debrecen ferencvárosi vendégjátéka.
A két gárda 1943-ban találkozott először, és azóta már 62-szer mérkőztek egymással. Itt van a legnagyobb különbség is a két csapat között, hiszen a Fradi pályaválasztásával 30 meccsből eddig 23-szor nyertek a hazaiak, és mindössze háromszor a vendégek. Sőt egészen az 1999–2000-es bajnokságig a Lokinak egyszer sem sikerült győznie. Azóta viszont fordult a kocka: hat meccsből csak egyet nyert a Fradi, a többin még gólt sem szerzett – ez a góltalansági széria már négy mérkőzés óta tart. De ezzel nem a zöld-fehérek a csúcstartók a fordulóban, hanem a Haladás, amely öt meccse gólképtelen a Zalaegerszeggel szemben. Ami a jelent illeti, három csapat nem kapott még gólt tavasszal: a Debrecen, a Ferencváros (most egymás ellen játszanak) és a Zalaegerszeg. A Haladás viszont éppen ellenkezőleg áll, még nem tudott gólt szerezni. A leghosszabb veretlenségi sorozata a Fradinak és az MTK-nak van, amely már hét forduló óta tart. A leghosszabb ideje viszont a Videoton nyeretlen, immár kilenc forduló óta képtelen győzni a székesfehérvári egylet.
Legfrissebb hírek

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
9 perce

A Vác 14 góllal nyert a NEKA otthonában a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
24 perce

Spanyol edzője lett Csongvai Áron csapatának

Minden más foci
32 perce

Bundesliga: RB Leipzig–Bayern München

Német labdarúgás
55 perce

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
1 órája

Vívás: Papp Zsadány és Bácskay Kincső a juniorbajnok kardban

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai tizenegyest hibázott, a Burnley pontot csent az Anfieldről

Angol labdarúgás
1 órája

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–DVSC

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik