NB I B: Dunaújváros FC–Hévíz 2–1

FEJÉR ZOLTÁNFEJÉR ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2004.04.10. 21:47
Címkék

SÁRGA LAP
Joó (labdaelrúgásáért) a 42., Nokta (labdaelrúgásáért) a 70., Kalina (labdaelrúgásáért) a 91. percben

SZÖGLETARÁNY: 12:6 (5:5)

9. perc: Kőrösi jobb oldalról végzett el szögletet, bal lábbal élesen középre csavart labdáját Joó három méterről középről bólintotta a kapuba. 0–1
67. perc: Báló jobb oldali szögletére Barics érkezett, hatméteres lövése lepattant egy védőről, másodszorra azonban négy méterről a kapuba lőtt. 1–1
89. perc: Szekér hátulról középről laposan passzolt a 16-oson álló Tamásihoz, aki lefordult a védőkről, kicselezte a kapust, és öt méterről az üres kapuba gurított. 2–1
A hazaiaknál a csapatkapitány Sztanó Miklós kiválását hamar megérezte együttese. A jól fejelő védő nagyon hiányzott a mérkőzés elején szögletből kapott gólnál, amikor óriási védelmi hibából szerzett vezetést a Hévíz. A továbbiakban mezőnyfölénybe került a dunaújvárosi együttes, de igazán nagy helyzetük a vendégeknek volt. A második félidőben beszorította ellenfelét a Dunaújváros, és egy szöglet végül meghozta az egyenlítést, majd egy gyönyörű egyéni akció után a győzelmet is megszerezte a hazai gárda.

Mestermérleg
Lengyel Ferenc:
– A múlt héten győzelmet érdemeltünk volna, akkor ez nem sikerült. Ma pedig nem érdemeltük meg a három pontot.
Menczeles Iván: – Küzdelmes mérkőzésen a helyzeteink alapján nyernünk kellett volna. Külső tényezők miatt ez nem jött össze.
Legfrissebb hírek

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
1 órája

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
7 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
7 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
7 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
7 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik