Tippverseny: Bús vendégek

Vágólapra másolva!
2004.04.16. 20:39
Címkék
A rájátszás második fordulójában a felsőházban a Sopron a tavasszal még veretlen Debrecent fogadja. Komjáti András  aki mindkét csapat kispadján ült  hazai sikert vár. "Élvezetes, szoros mérkőzés lesz, amelyen kettő egyre nyer a Matáv Sopron együttese."
Telek András úgy véli, a másik szombati találkozón is szomorúan utazhatnak majd haza a vendégek, az otthon esélyesebb Újpest 2–1-re legyőzi a Balaton FC-t.
Vasárnap rendezik a Hungária körúton az örökrangadót, amelyre idősebb Dárdai Pál döntetlent jósol. "Mindkét csapatnak fontos a mérkőzés, különösen az MTK-nak, hiszen ha kikap, valószínűleg már nem érheti utól a Ferencvárost. Szoros meccs lesz, a végeredmény pedig nulla nulla lesz."
Az alsóház mindhárom találkozóját szombaton játsszák. Fehérvárott vendégeskedik a Pécs, ahol Fekete László szerint a Videoton újabb győzelmet arat. "Kérdés, hogy Csank János mennyire tudja tartani a lelket a játékosaiban, de mivel a Pécs az utóbbi mérkőzésekre nagyon leeresztett, szerintem kettő nullára nyernek a hazaiak."
A Zalaegerszeg–Békéscsaba mérkőzésen is hazai győzelem születik Kereki Zoltán szerint, aki úgy gondolja, a zalaiak javítanak a rosszul sikerült kupamérkőzés után, és 3–1-re nyernek az Előre FC ellen, amely azért elkerüli az osztályozós helyeket.
Nyilasi Tibor 1–0-s Lombard-győzelmet vár a Győr ellen. A találkozó azonban nemcsak kiesési rangadó, hanem presztízscsata is: "Nem könnyű tippelni az ilyen meccsekre, de szerintem a két gyengélkedő csapat közül a Haladás otthon tartja a három pontot."

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Férfi kosár MK: a Szolnok közel harminccal megverte az Alba Fehérvárt, ezzel elődöntős

Kosárlabda
5 perce

Az Arsenalnak dolgozott az Everton, megverte idegenben a Villát

Angol labdarúgás
24 perce

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
44 perce

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
48 perce

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
55 perce

Távozik az olasz légiós a mosonmagyaróvári női kézisektől

Kézilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: könnyedén nyert a veretlen Kaposvár

Röplabda
1 órája

Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik