Debrecenben már nincs jegy

Á. L.Á. L.
2004.05.25. 20:43
Címkék
Pénz átadva  tikett elvéve, s a boldog jegyvásárló büszkén lobogtatta az aranyérem sorsáról döntő csütörtök esti FTCDVSC-MegaForce összecsapásra szóló bilétát.
A jelenet megismétlődött még jó néhányszor, a nyitás után 20 perccel azonban már be is zárt az alkalmi kassza: a Ferencváros által a vendégek rendelkezésére bocsátott több mint ezer belépő ugyanis éppen ennyi idő alatt talált gazdára. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a DVSC Futball Szervező Rt. vezetői kéréssel fordultak a ferencvárosiakhoz, hogy a házigazda, amennyiben lehetősége van rá, plusz egy szektort bocsásson a vendégek szurkolóinak rendelkezésére, ám a rendőrség – biztonsági okokból – erre nem adott engedélyt.
A tervek szerint indulhat különvonat is, ám erről még ma is egyeztetnek. Azok a drukkerek, akik nem a helyszínen vagy otthonukban, a televízió képernyője előtt ülve néznék meg a találkozót, a városban a Nagytemplom előtti téren egy óriáskivetítő előtt drukkolhatnak.
Szentes Lázár együttese nyugodt körülmények között, a feladatra koncentrálva készül a találkozóra, amelyen akár egy pontot bezsebelve is révbe érhet, azaz megszerezheti a klub történetének első bajnoki címét. Mindazonáltal a vendégek legkevésbé sem a körülmények szerencsés alakulásában, hanem magukban bíznak. A vezetőedző csupán egy játékosát kénytelen biztosan nélkülözni a mérkőzésen, igaz, a csapatkapitány Böőr Zoltán térdproblémái miatt a teljes tavaszi idényt kihagyta. A kapus Sandro Tomic, valamint Éger László és Nikolov Balázs kisebb sérülése vélhetően rendbe jön csütörtökig, azaz nevezettek pályára tudnak lépni a bajnoki döntőn.


Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
14 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
17 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
53 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
53 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
56 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik