Francia ajánlat érkezett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.06.11. 21:17
Címkék
Az MTK Budapest felkészülése június 21-én kezdődik, de senki se csodálkozzék, ha a futball-kft.-hez papíron még két évig kötődő Torghelle Sándor nem jelenik meg az első foglalkozáson.
Amint arról már beszámoltunk, a múlt vasárnapi, Németország–Magyarország válogatott mérkőzést a két góljával eldöntő támadó iránt akkora az érdeklődés, hogy azt még Harry Potter is megirigyelné… Az elmúlt napokban ugyebár arról lehetett hallani, hogy konkrétumok még nincsenek a pályafutását minden bizonnyal külföldön folytató csatár ügyében. Csupán annyit tudtunk meg, hogy szíve szerint Angliába, Németországba vagy Franciaországba költözne a hétszeres válogatott játékos. Nos, információink szerint jelen pillanatban utóbbi országhoz került a legközelebb Torghelle: a Bölöni László edzette Rennes felvette a kapcsolatot a 22 esztendős játékos menedzserével, Vörösbaranyi Józseffel. Hírlik, Bölöni László már korábban felfigyelt a támadóra, ám igazán a Kaiserslauternben látottak győzték meg arról a neves szakembert, hogy Torghellével valóban erősödne az együttese. Egyelőre ennyi, folytatás a napokban.
Legfrissebb hírek

A KIMBA első fokon pert nyert a Csepeli Birkózó Club ellen

Birkózás
6 perce

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
9 perce

Kosárlabda vb-selejtező: a mieink szerint a nyomás a finneken lesz

Kosárlabda
11 perce

Százezer néző, telt házas döntő – és 55 év feledés

Foci vb 2026
12 perce

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
24 perce

Jön a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
36 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
48 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik