Titkok és látszatok

Ez persze nem túl lényeges momentum, a fontos az volt, hogy sikerült átvágni a gordiuszi csomót, a Fradi bajnokként, a Debrecen kárpótolva, az Újpest és a Honvéd kupaindulóként, a liga képviselője pedig elégedetten állt fel az asztaltól. Igaz, érezhették, hogy van kínos és kényes pontja is a megállapodásnak, ezért aztán szent esküvéssel némasági fogadalmat tettek, megígérve egymásnak, hogy a parola tényén kívül semmit sem árulnak el, hallgatnak, mint a sír.
A kard szerepét ugyanis, amely átmetszette azt a bizonyos csomót, a pénz játszotta el.
Nem tudom persze, hol élnek az említett úriemberek, hiszen tudhatnák, két ember titka csak akkor nem pattanhat ki, ha legalább az egyikük azonnal meghal, a rejtélyeskedés pedig kiváló táptalaja a találgatásoknak, a pletykáknak, ugyanis csak ott nem beszélnek nyíltan a dolgokról, ahol valami suskus történt.
Naná, hogy másnap délelőtt mindenki tudott mindenről, az egyik fél ráadásul meg is szegte a titoktartási fogadalmat, és utólag már lehet magyarázni, hogy a józan ész döntött, lehet igaz és logikus érveket sorakoztatni – ami az előző napon elfogadható magyarázat lehetett volna, az másnap csupán gyönge magyarázkodásként hat.
Ami pedig a nagy elégedettséget illeti, ott sem stimmel minden. A Debrecent nagy méltánytalanság érte, hiszen a – tavaly nyár óta tudjuk – roppant független, fegyelmi ügyekben eljáró bizottság képtelen volt következetesen kiállításként értelmezni a jegyzőkönyvben szereplő kiállítás szót, és visszaadta Tököli Attilának az éppen a roppant független fegyelmi testület által elvett játékjogát, ám ebben a pillanatban a Loki is hibázott. Azonnal, még a Ferencváros elleni mérkőzés előtt hivatalosan és nyilvánosan jeleznie kellett volna, óvás alatt játszik, és igazával tényleg elmegy akár az atyaúristenig is. Utólag viszont csapdába csalta saját magát, kiderült, hogy így az ügyben tökéletesen érintetlen Honvéddal és Újpesttel alaposan kibabrál, ráadásul morálisan nézve is határeset, hogy a törvénytelenség csak akkor válik azzá, ha kikapunk, ám ha nyerünk, akkor bánja a fene…
A leginkább azonban a liga elégedettsége és utólagos sértődöttsége meglepő. Talán lemaradtam valamiről, de nem emlékszem, hogy az elnöke nyilvánosan bocsánatot kért volna a hibáért, esetleg határozottan elismerte volna a hiba tényét – arra pedig, hogy nem hiba történt, még csak gondolni sem merek. Pedig jó lenne tudni, a roppant független testület miért változtatta meg néhány nap múlva a saját ítéletét, mint ahogyan például választ igényelhet az a kérdés is, hogy ami a roppant független testület határozata miatt a Békéscsaba edzőjének az állásába került – csúnyát mondott a játékvezetőnek –, azt az ebben az esetben is egyértelmű jegyzőkönyv dacára miért úszhatja meg bizonyíték hiányára hivatkozva a Ferencváros mestere, és ennek érdekében egy roppant független testület miért kérdőjelezi meg egy játékvezető szavahihetőségét, hallatlanul veszélyes precedenst teremtve ezzel. Mindehhez már csak az kellene, hogy mondjuk, a liga úgy oldja meg a Fradi negyvenmilliós büntetését, hogy ad neki kölcsön ötvenmilliót, amit majd valamikor, egyszer visszaad, mert akkor az összes tényt figyelembe véve a futballt nagy számban körülvevő rosszindulatú emberek könnyen félreértenék a liga elnökét, amikor az érmek átadásakor boldogan puszilgatja a ferencvárosi játékosokat.
A roppant független testület mandátuma a hónap végén lejár, kínálja magát a megoldás: rá kell mutatni, hogy ezt a Tököli-ügyet elbaltázta, köszönjük az eddigi közreműködést, és távozásával viheti magával az egész balhét. És ne felejtsük el a botrányok örök bűnbakját, a sajtót sem, amely elvetemült módon mindig ott szaglászik, ahol nem kellene.
Csakhogy az orr ösztönszerűen mozdul mindig arra, ahol szag van.