Stratégiai döntések – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.05.15. 23:27

 

KISVÁRDÁRA ÉS AZ ÜLLŐI ÚTRA figyel az ország futballszerető népe szombaton 17 óra 15 perctől, hiszen pecsét kerül a történet végére, eldől, melyik csapat nyeri meg az NB I 2025–2026-os idényét. Tökéletes a dramaturgia, eljutottunk a Grande Finaléig, az izgalommal, érzelmekkel teli záróakkordig: az utolsó fordulóra maradt a döntés. Mint ismert, egy pont az ETO előnye a Ferencvárossal szemben, így biztosan megnyeri története ötödik bajnoki címét, ha győz Kisvárdán, sőt minden egyéb esetben, amelyben a Fradi nem szerez nála több pontot hazai pályán a ZTE ellen. Nem túlzás tehát, hogy karnyújtásnyira van az ETO az aranytól, saját kezében van a sorsa az ígéret szerint a legerősebb csapatával felálló, de vélhetően nem a legmotiváltabb Kisvárda ellen. 

Kétségtelen, nagy sztori lenne a győriek megkoronázása két évvel a feljutásuk után. És alig több mint négy évvel azután, hogy a dunaszerdahelyi Világi Oszkár, illetve fia, Világi Bálint irányítása alá került az akkor az NB II középmezőnyében sínylődő egyesület. 

Azon túl, hogy egyértelműen bebizonyosodott, remekül választottak vezetőedzőt Borbély Balázs személyében 2024 tavaszán, a várható siker talán legfőbb oka az lehet, hogy Világiék két jó stratégiai döntést is hoztak. Az egyik az volt, hogy a 2023–2024-es idényben az NB II-ben egyedüliként fittyet hánytak az MLSZ magyarszabályára, és lemondtak a normatív központi támogatásról a feljutás érdekében. Vagyis jórészt légiósokkal vívták ki az élvonalbeli tagságot, ami nem volt éppenséggel rokonszenves hozzáállás, de a döntés őket igazolta, és már első NB I-es idényükben is tényezők lehettek a ligában, nem feljutva kellett nekiállniuk használható légiósok után kutatni. 
Mint ahogyan beválni látszik a másik stratégiai döntés is, amit a legutóbbi télen hoztak meg. Az őszi meccseken már megmutatták, komolyan vehető kihívói az előző hét bajnokságot megnyerő Ferencvárosnak (amelynek persze akkor még európai kötelezettségei is voltak), így a címvédő szívesen elvitte volna több futballistájukat. Ám Győrben ellen tudtak állni a fővárosi szirénhangoknak, megtartották kulcsjátékosaikat, és ez kamatozhat bajnoki címben, sőt akár még Bajnokok Ligája-szereplésben is. 

De messzire szaladtunk. Először be kell húzni a meccset Kisvárdán. Utána dobhatjuk majd ki a feltételes mód jeleit a mondatokból.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
6 órája

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
12 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17