Az edző: Csertői Aurél

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.06.18. 20:40
Címkék
Immár végérvényessé vált, hogy Siófokon megszűnik az élvonalbeli futball. A Balaton FC csapatát működtető sportvállalkozás tulajdonosa ugyanis úgy döntött, hogy telephelyet változtat, és Pápára költözteti a csapatot.
Pápa önkormányzata pénteki ülésén – egyhangú szavazással – napirendre tűzte a futballcsapat ügyét, és határozott arról, hogy szponzorként támogatja az élvonalban szereplő futballcsapatot, és lehetővé teszi a pálya ingyenes használatát. Mint azt Kovács Zoltán polgármestertől megtudtuk, a szponzori szerződés anyagi háttere nem publikus, így csak sejteni lehet, hogy Pápa, amelynek polgárai nagyon szeretik a futballt, mennyivel támogathatja a Pápai Termál BELC néven versenyző együttest. Egy biztos: nemcsak az önkormányzat, hanem híreink szerint a helyi vállalkozók is segítik majd a sportvállalkozást, melynek százszázalékos tulajdonosa Kuti László marad.Érthetően nagy az öröm Pápán és vonzáskörzetében, hiszen a város, amely a szocialista rendszerben Veszprém miatt háttérbe szorult, most már élvonalbeli csapattal is büszkélkedhet. A stadionnak egyelőre nincs villanyvilágítása, viszont 4000 néző kényelmesen elfér a modern lelátón. Úgy tudjuk, hamarosan megkezdődik a világítás kiépítése is.Hogy kik futballoznak majd Pápán, még nem tudni, hiszen a Balaton FC-nél – Almir Filipovicsot kivéve – valamennyi játékosnak lejár a szerződése. Ami biztos, az az, hogy Csertői Aurél az edző. A tréner elmondta, hétfőn tárgyal a kft. tulajdonosával a folytatásról. A vezetőedző szerint az NB I B-s pápai együttesből több labdarúgó is helyet kap majd az új keretben, de Csertői Aurél számít a még Balaton FC-vel június 30-ig szerződésben állókra is.
Legfrissebb hírek

A KIMBA első fokon pert nyert a Csepeli Birkózó Club ellen

Birkózás
3 perce

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
6 perce

Kosárlabda vb-selejtező: a mieink szerint a nyomás a finneken lesz

Kosárlabda
8 perce

Százezer néző, telt házas döntő – és 55 év feledés

Foci vb 2026
9 perce

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
22 perce

Jön a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
34 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
45 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik