Lisztes: újabb egy év a Werdernél

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.07.02. 22:05
Címkék
Lisztes Krisztián újabb egy évre kötelezte el magát a Bundesliga idei bajnokának, a Werder Bremennek.
Az 50-szeres válogatott középpályás alapembere volt a Weser-parti gárdának, ennek megfelelően a németek szerették volna meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződését, ám az abban az időben spanyol egyesületek által is csábított futballista a tavasszal bekövetkezett térdsérülése új forgatókönyvet írt. Arról már hetekkel ezelőtt beszámoltunk, hogy Lisztes Krisztián szerződést hosszabbít a német bajnokcsapatnál, a szerződés szignálására most került sor."Egy évre írtam alá legutóbbi csapatomhoz – kezdte mondandóját a leglényegesebb részlettel a lábadozó játékos. – Érthetően a tavasszal a klub által ajánlottakhoz képest némiképp kedvezőtlenebb kondíciókkal kötöttem szerződést, ám amint újból a csapat segítségére lehetek, azaz pályára léphetek, és a vezetők, valamint a szakmai stáb is elégedett a teljesítményemmel, úgy megint tárgyalóasztalhoz ülhetünk. Mindez, persze, még a távolabbi jövő. A térdem szépen javul, jól vagyok, de arra a kérdésre, hogy mikor futballozhatok újra, egyelőre nem tudok pontos választ adni."
Legfrissebb hírek

A KIMBA első fokon pert nyert a Csepeli Birkózó Club ellen

Birkózás
2 perce

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
4 perce

Kosárlabda vb-selejtező: A mieink szerint a nyomás a finneken lesz

Kosárlabda
7 perce

Százezer néző, telt házas döntő – és 55 év feledés

Foci vb 2026
8 perce

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
20 perce

Jön a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
32 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
44 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik