A hazai siker csupán belépő

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2004.07.15. 21:35
Címkék
Muszbek Mihály jött, Ferenczi István távozott  így lehet öszszefoglalni az Újpest utóbbi napját. A befektető és a csatár akciója között első ránézésre nincs összefüggés, ám egy dolog mindenképpen érdekes: a támadó akkor jelentette be, hogy a Vasastól jobb ajánlatot kapott, amikor kiderült, most a lila-fehéreknél is rendeződik a helyzet, vagyis lesz pénz.
Az újpesti játékosok joggal ünnepelhetnek (Fotó: Németh Ferenc)
Az újpesti játékosok joggal ünnepelhetnek (Fotó: Németh Ferenc)
Az újpesti játékosok joggal ünnepelhetnek (Fotó: Németh Ferenc)
Az újpesti játékosok joggal ünnepelhetnek (Fotó: Németh Ferenc)
Az újpesti játékosok joggal ünnepelhetnek (Fotó: Németh Ferenc)
Az újpesti játékosok joggal ünnepelhetnek (Fotó: Németh Ferenc)
A Megyeri útiak azonban nem szálltak be a versenybe, hagyták távozni Ferenczi Istvánt – aki felrúgta a szóbeli megegyezést. Ez a momentum igencsak fontos, hiszen előrevetíti, hogy az Újpestnél ezek után is megvizsgálják majd minden forint helyét, nem szórják a pénzt.

Most a prémiumok harmadát utalják át

Muszbek Mihálynak tehát már csütörtökön döntenie kellett, de ennél sokkal fontosabb ügyek várnak rá a továbbiakban. Az újpestieknek jelentős tartozásuk van, amelyet rendezni kell, és növelni a bevételeket is.
– A pénz csütörtökön elindult, vagyis a játékosok hétfőn megkapják a prémiumuk egyharmadát – mondta Muszbek Mihály. – A többit két részletben, előbb októberben, majd pedig decemberben utaljuk át. Ebben a kérdésben egyébként a kft. és a labdarúgók korábban már megegyeztek, s ehhez tartjuk is magunkat. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
22 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
27 perce

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
30 perce

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
30 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
52 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik