Törlesztettek a játékosoknak a lilák

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2004.07.20. 21:57
Címkék
Aki eddig kételkedett volna abban, hogy Muszbek Mihály, az újpestiek új tulajdonosa komolyan beszél, az most megnyugodhat: az üzletember, ahogyan azt megígérte, átutalta a labdarúgóknak és az edzőknek a tavasszal kiharcolt helyezésnek megfelelő prémium első harmadát.
A következő részletet októberben, az utolsót pedig decemberben fizetik majd ki a Megyeri úton.
A keret tagjainak ez volt a legfontosabb intézkedés, hiszen azt a pénzt kezdte el törleszteni az egyesület, amelyért megdolgoztak az előző szezonban. Az egyelőre azonban még kérdés, hogy Újpesten kik alkotják majd a profikeretet. Ami biztos: Szélesi Zoltán távozott a német Cottbushoz, míg érkezett Pécsről Gaál Miklós, Sopronból Grósz Róbert és Vácról Bozori Balázs.
"A brazil Monga, aki csak azért nem utazott el velünk Temesvárra, mert nincs vízuma, nem lesz az Újpest játékosa, a kedd délelőtti edzésen már meg sem jelent – mondta Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője. – Vaskó Tamásért bejelentkezett a Vasas, őt végleg szeretné megvásárolni az angyalföldi klub. Bánka Kristófot a Nyíregyháza venné kölcsön, Németh Tamás és Cseri Gergő pedig ideiglenesen a REAC-ban folytathatja. Oda kell figyelnünk, mert így összesen tizenkilenc mezőnyjátékosunk maradt, akik közül Kiss Zoltán egyelőre nem tud edzeni, mert sérült. Felvetődött, hogy Kovrig Ákost szerződtetnénk a Vasastól, esetleg elcserélnénk Vaskó Tamásra. Teszteljük Kovács Pétert, aki Kazincbarcikáról érkezett hozzánk próbajátékra. Két posztra mindenképpen szeretnénk játékost igazolni, mégpedig a középpályára és szükségünk van még egy csatárra."
Ugyancsak a lila-fehérekkel kapcsolatos információ, hogy Bodnár István technikai vezető elküldte a Magyar Labdarúgó-szövetségnek a temesvári mérkőzésekről szóló jelentését. Ebben megemlítette, hogy az Alba Iulia elleni találkozón Tamási Zoltánt, a Poli-AEK Timisoara ellen pedig Farkas Balázst kiállította a játékvezető. Az ügyekben egyelőre nem született döntés, de várhatóan mindkét labdarúgót egy nemzetközi, barátságos mérkőzéstől tiltják majd el. Ezt egyébként Tamási már le is töltötte.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája