A Loki vezetői cáfolják, hogy edzőválság lenne

Á. L.Á. L.
2004.08.16. 21:22
Címkék
"A hét végi kupameccsen már számol velem az edző, így kedden már Németországban kell edzenem - adta indokát a villámgyors pakolásnak és búcsúnak Bajzát Péter, aki pénteken négy évre a Bundesliga 2-ben szereplő Oberhausenhez szerződött. - Nem kellett próbajátékon részt vennem, amit őszintén szólva nem is bánok. Tapasztalatból mondom, hatalmas szerencse kell hozzá, hogy az ember egy ilyen meghívás végén szerződést kapjon. Most még az ilyenkor szokásos alapos orvosi vizsgálat is előttem áll, a megállapodást viszont már aláírtuk, ami azt bizonyítja: számítanak rám a klubnál. Ráadásul hosszú távon."

A Debrecennek villámgyorsan búcsút intô Bajzát Péter (elöl) a hét végén már a német védôk életét keserítheti meg (Fotó: Czeglédi Zsolt)
A Debrecennek villámgyorsan búcsút intô Bajzát Péter (elöl) a hét végén már a német védôk életét keserítheti meg (Fotó: Czeglédi Zsolt)
A Debrecennek villámgyorsan búcsút intô Bajzát Péter (elöl) a hét végén már a német védôk életét keserítheti meg (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Kiderült a gyorsan lezáruló tárgyalások kezdetén a DVSC házi gólkirálya nem négy évre szóló szerződésben gondolkodott.
"Én két idényre írtam volna alá, ám végül a duplája lett belőle. A csapatról sokat nem tudok, az pedig, hogy szeretne feljutni az élvonalba, nem jelent semmit: minden második ligás együttes ezt mondja. Örülök, hogy lesz egy magyar csapattársam, és bár Tokody Tiborral még nem beszéltem, a barátnőink már felvették egymással a kapcsolatot. Az sem baj, hogy az Oberhausen klubszíne ugyanúgy a piros és a fehér, akár a Lokié. Remélem, sikerül gyorsan felvennem a német ritmust, bár néhány hétre, talán hónapra biztosan szükségem lesz a beilleszkedéshez. Persze az is könnyít a helyzetemen, hogy a nyelv nem vadidegen számomra."
Bajzát utóda pedig a debreceni szurkolóknak lesz ismerős, a DVSC-nél ugyanis szóba került Kerekes Zsombor visszahozatala: a vajdasági születésű támadó másfél éve a Lokitól szerződött a kínai Tiencsin Tedához, az elmúlt fél évben pedig a PMFC-ben futballozott. Hogy kifizetődő lenne-e a "csere", kérdéses, és az sem egyértelmű, mi az oka a honi futballszakma által a bajnoki cím favoritjának tartott együttes némiképp döcögős rajtjának. A Győrtől szombat este hazai pályán elszenvedett vereség után Debrecenben - ahogy a szlovák Spartak Trnava elleni, az Intertotó-kupában vívott nagyszombati 3-0-t követően - máris edzőváltást emlegetnek a jól értesültek, ám a DVSC vezetői akkor (és most is) kategorikusan kijelentették: Szentes Lázár menesztése ugyan valamiért időről időre terítékre kerül a szurkolók és a média körében, a szakember kitölti a szerződését.
Ennek nem feltétlenül mond ellent a hír, mely szerint hétfő este rendkívüli ülésre gyűlt össze a DVSC Futballszervező Rt. igazgatósága. Igaz, ezt a grémiumot csak úgy, hétköznapi ügyben nem trombitálják össze…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
9 perce

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot, s nyolcaddöntős!

Foci vb 2026
47 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
48 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
1 órája

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
1 órája

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
2 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
2 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik