NB I B: Bodajk FC-Szolnok 1-1

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
2004.09.18. 21:03
Címkék
SÁRGA LAP
Urbán (Szalai buktatásért) a 40., Szalai (Urbán felvágásáért) a 43., Antal (Homonyik buktatásáért) az 58., Lipcsei (reklamálásért) a 76. percben

KIÁLLÍTVA
Sipos (könyöklésért) a 62. percben
SZÖGLETARÁNY: 3:2 (1:1)

62. perc: Sipos a Bodajk térfelének közepén visszakönyökölt, Remili arcát találta el, Ábrahám Tibor játékvezető rögtön kiállította a játékost.
66. perc: A szolnoki védők a 16-oson belül bizonytalankodtak, Kecskés eszmélt a legkorábban, és nyolc méterről Rézsó Péter mellett a hosszú sarokba lőtt.
1-0
77. perc: 25 méterről végezhetett el szabadrúgást a vendégcsapat, Antal bombáját még hárítani tudta a jobb kapufa, a kipattanót azonban Remili hét méterről a kapu közepébe vágta.
1-1

Kórház a község szélén - nyugodtan így is jellemezhettük volna a hazai gárda helyzetét, hiszen Zoran Kuntics vezetőedzőnek hat játékosát kellett nélkülöznie különböző sérülések miatt. Az első félidő nagy részében a hazaiak erőltették a támadásokat, ezeket a szolnoki védők apróbb szabálytalanságokkal rendre megállították. Jobbára egymás hibáiból éltek a játékosok, igazi gólt ígérő lehetősége egyik csapatnak sem volt. A 62. percben tíz emberre fogyatkozott a Bodajk. Teljesen ártalmatlannak tűnő helyzetben ütközött a levegőben Sipos Kornél Remili Mohameddel, a hazai középpályás visszakönyökölt, Ábrahám Tibor zsebéből pedig egyből előkerült a piros lap. Úgy tűnt azonban, hogy a kiállítás nem zavarta meg a hazai gárdát, hiszen a 66. percben Kecskés Tamás kihasználta a piros-fehér védők hibáját, és szinte a semmiből megszerezte a vezetést csapatának. Mindössze tíz percig örülhettek Zsidai Lászlóék, mert a vendégek egy jól irányzott szabadrúgást követően Remili szemfülessége révén egyenlítettek. Az utolsó percek szolnoki nyomással teltek, ám a játék összképe alapján igazságos pontosztozkodás született.

Mestermérleg
Zoran Kuntics:
- Jól védekező csapat ellen játszottunk, a kiállítás után akadtak lehetőségeink, ezekből egyszer betaláltunk, de a végére a védőink kissé elfáradtak.
Simon Antal: - Úgy érzem, ikszes mérkőzés volt, a kiállítás minket tett idegesebbé, reális eredmény született.
Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
23 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája