NB I B: Vác-BKV Előre 2-1

FEKETE GYÖRGYFEKETE GYÖRGY
2004.09.18. 22:19
Címkék
SÁRGA LAP
Makrai (Török buktatásáért) 7., Koszora (Török felvágásáért) 23., Kasza (Hajdu felvágásáért) 31., Török (Rusvay megrúgásáért) az 53., Udvari (Török buktatásáért) 68., Bari (Török felvágásáért) 75. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:6 (3:2)
2. perc: Kasza rosszul találta el a labdát, amely Palásthy elé került, aki huszonnyolc méterről a kint álló Szerovay felett a bal alsó sarokba ívelt. 1-0
23. perc: Egy szöglettel felérő jobb oldali szabadrúgás után Kasza négy méterről a kapu bal oldalába fejelt. 1-1
61. perc: Kapu előtti kavarodás után Andrási négy méterről úgy lőtt a hálóba, hogy lövése a felső léc aljáról pattant a kapuba. 2-1

Mindkét csapat támadólag lépett fel, és a második percben már gólt is láthatott a publikum, amelyhez kellett Kasza István nagy hibája és Palásthy Norbert remek helyzetfelismerése. Ezután a fővárosiak óriási elánnal küzdöttek az egyenlítésért, s a 23. percben sikerrel is jártak: a főszerepet ezúttal is Kaszának szánta a sors. Az iramra nem lehetett panasz, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ám ezek ki is maradtak. A fordulás után mit sem változott a játék képe, a győztes gólért mindkét csapat mindent megtett, ám leginkább Gaál Bence játékvezető ítéletei paprikázták fel a hangulatot.

Mestermérleg
Gyimesi László:
- Izgalmassá tettük magunknak a találkozót…
Krecska János: - Nem érzem, hogy vereséget érdemeltünk volna.
Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
37 perce

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
53 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik